Az utolsó kvalifikációs versenyen szerezhet kvótát négypárevezősünk
A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár döntőbe jutott a svájci Luzernben.
A nemzetközi szövetség honlapja alapján hétfői reményfutamában negyedikként ért célba a magyar egység, s ezzel még éppen elcsípte az utolsó továbbjutó helyet.
A Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár ugyancsak negyedik lett reményfutamában, de számukra ez nem jelentett sikert, mivel csak az első kettő került a fináléba. Szabóék ezzel befejezték szereplésüket a svájci regattán.
A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár és a normálsúlyú egypárban versenyző Galambos Péter egyformán megnyerte vasárnapi előfutamát, ezzel továbbjutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé, és legközelebb csak kedden száll vízre.
A magyar érdekeltségű számok közül háromban az első két hely ér londoni kvótát, Galamboséknál pedig az első négy jut indulási joghoz.
A hazai evezősök közül eddig csak a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harcolta ki - még a tavalyi, bledi világbajnokságon - az olimpiai szereplést.
Forrás: MTI
Keresés