Debreceni kézilabdás ikon volt a Csanádi-kör vendége

Dr. Süvöltős Mihály, a férfi kézilabdázás debreceni meghatározó alakja látogatott el március 22-én a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Körbe. 

Élménybeszámolóján – Tóth Attila moderálásával – elmesélte, miért és kinek a hatására választotta a kézilabdát sportágául. Focival kezdett, de a Nagy Jenő által irányított kézilabda sportiskola gyorsan magába szívta. 12 évesen már az ifik között játszott, a Fazekas Gimnáziummal országos döntőt vívott, a DASE-ban pedig 16 évesen már az NB II taposómalmában vitézkedett. Nem is váratott sokáig a feljebb lépés, mikor a Debreceni Dózsa megnyerte az NB II-t, Süvit (mindenki csak így becézi Debrecenben) szemelték ki erősítésnek.

S hogy nem látták rosszul a dolgokat, bizonyítja, a következő két évtizedben hol ifjonc irányítóként, hol kapitányként, hol megmentőként segítette szeretett klubját.

Rögtön az első meccsén a nagyhírű, az előző évben BEK döntőt vívó Bp. Honvéd ellen játszotta, ahol villám lépteivel és ragyogó helyezkedéseivel sorban lopta el a labdákat a lomhább honvédosok elől, s lőtt 4 gólt, de „fegyelmezésül” jó játékát az orra bánta.

Jó kis középcsapat lettek az NB I-ben, az igazi áttörést a világklasszis és világválogatott Varga Pista érkezése jelentette (nem is tetszett a riválisoknak és 1 évig pihentették a pálya szélén). Vele a csapat 1975-re teljesen összeérett, és a Honvéd Tüzér utcai pályáján aratott győzelemmel be is húzták a bajnoki címet. A meccs érdekessége az volt, hogy a 150 (kis)pesti piros-fehér szimpatizánssal szemben Debrecenből 2000 szurkoló érkezett. Komora Imre, a Tüzér utcai sportkomplexum vezetője nem is akarta beengedni a debrecenieket, s csak a tv-t tudósító Szőnyi János erélyes fellépése tette láthatóvá a debreceni szurkolók számára a „bajnoki döntőt” (személyesen is megérintett a meccs, hisz ennek hatására csábultam el a kézilabdapályára, ahol én is lenyomtam közel két évtizedet)!

Nem maradt el a szurkolók válasza sem, a játékosok kimentek a debreceni pályaudvarra a szurkolók elé megköszönni a pesti hazai pályát, onnan viszont már a drukkerek vitték vissza őket a hátukon, vállukon a városba.

1978-ban ismételhettek volna, de a vidéki nagy rivális Tatabányai Bányász debreceni döntetlenjével 1 ponttal megelőzte őket a bajnoki összesítésében, összejött viszont a MNK győzelem a döntőben a FTC csapatát legyőzve. Kritikusan megemlítette, a nemzetközi kupaporondon sajnos nem sikerült maradandót alkotniuk, habár mind a BEK-ből, mind a KEK-ből neves ellenfelekkel szemben estek ki, de mindkét gárdától nagykülönbségű vereséget szenvedtek idegenben, aminek meg voltak az okai.

Külön érdekességként beszélt játékos pályafutásának lezárásáról, 1984-ben (elvileg) lejátszotta búcsúmeccsét, de a következő 2 évben a kiesés elleni harcban szükség volt a Doki segítségére, első szóra jött és gólerős játékával bent tartotta a csapatot.

Természetesen szóba került a klubsikerek mellett a válogatottság is, amely az orvosi egyetem befejezéséig érdemben szóba sem kerülhetett nála (ezért kimaradt számára a müncheni olimpia és a 1974-es vb), így 25 évesen játszhatta első felnőtt válogatottbeli mérkőzését 1975-ben. A következő fél évtizedben kihagyhatatlan volt a válogatottból még úgy is, hogy a montreali olimpia után munkahelyi elfoglaltsága miatt csak kéthetes felkészülést tudott vállalni a világesemények előtt.

Apropó, Montreal! Nagy reményekkel utaztak ki, hisz mind a veretlenül megvívott olimpiai selejtezők, mind a nagy rivális románok és lengyelek legyőzése feljogosította őket a minél szebb eredményre, de nagy csalódást éreztek az olimpiai 6. hely után, főleg, hogy a csoportban a románoktól taktikai hibák miatt, míg a lengyelek ellen 16:11-es vezetésről 7 gólt kapva kaptak ki a nyugatnémet játékvezetői páros hathatós tevékenységének köszönhetően. De válogatott szinten számára még csak most jött a feketeleves!

Történt, hogy a 1978-as dániai vb-n egy csoportba került a kelet-német, a román és a magyar csapat, de csak kettő juthatott a legjobb 8 közé. A franciákat vertük 11-gyel, a kelet-németeket 2-vel, így nekünk az iksz is jó volt a románok ellen (amivel 2 pontot biztosan vittünk is volna a középdöntőbe hisz ők kikaptak a kelet-németektől). 4 másodperc volt hátra a román meccsből, amikor is sarokdobáshoz jutottak a románok a bal szélen. 5-5 játékos a pályán, a taktika szerint a mi 5 mezőnyjátékosunknak kellett volna megfognia a románok 4 mezőnyben lévő tagját, de rosszul csináltuk, így a labda eljutott a jobb szélen Durauhoz, aki belőtte Bartalos Béla mellett a mindent eldöntő gólt, igaz ezt a játékidő letelte után 4 másodperccel, amit a falon lévő időmérő is igazolt! A svéd döntnök megadatta a játékvezetőkkel a gólt, óvás óvást követett, s hiába volt képi bizonyítékunk is a csalásra (ugyanis Elias, a döntnök, a románok vezetőedzőjének jó barátja szó szerint megfogta az időmérő kezét, hogy ne tudja megnyomni a dudát az idő lejártakor), az IHF mégis a döntnök által elért végeredményt hagyta jóvá! Csapatunk így csak a 9. hely megszerzéséért mérkőzhetett, s ezzel az eredménnyel mehettek a következő évi B világbajnokságra s lettek ott bronzérmesek, amely Doki (így hívták sporttársai) utolsó világversenye volt

Sok edző kezei között megfordult kézilabdás pályafutása során, nagy szeretettel emlékezett Ökrös Istvánra. Jobban szerette és szereti azokat az edzőket, akik nem „őrjöngnek” a pálya szélén, Ökrös is ilyen volt, a meccsek előtt 1 órán keresztül megbeszélték ők ketten a taktikát, mert a pályán - mint irányító és csapatkapitány -neki kellett ezt megvalósíttatni a csapattal!

Válogatott edzőjéről már nem tudott ilyen jó szívvel megemlékezni, ugyan nagyon dicsérte a volt kapus Faludi Mihály fizikai felkészítési módszereit, eredményeit, de a meccselését már messze nem tartotta ilyen jónak, sokszor a válogatott társakkal nem értették cseréit, instrukcióit.

A sportos rész után nagy figyelemmel hallgattuk orvosszakmai karrierjének lépcsőit, buktatóit, érdekességeit, hogyan választotta a kézilabdasport és az azzal járó kötelezettségek mellett jobban megférő rendőr orvosi hivatást a gyerekgyógyászat vagy a belgyógyászat helyett. Beszélt arról, hogyan élte meg az utolsó előtti magyarországi akasztást, amelyen hivatalból kellett részt vennie, milyen érzések kavarogtak benne előtte, utána, s mennyi ideig tartott, míg sikerült magát túltennie ezen a szomorú eseményen.

Igazán tartalmas, érdekes, fordulatos élménybeszámolót hallhattunk, nagyon jó választás volt Süvöltős Doki meghívása. 

(MOA/Tóth Attila, fotók: Bódayné Blaha Judit)