Edzőmérkőzésekkel, tornával készül a fiú kézilabda-válogatott az EYOF-ra
Vágó Attila szövetségi edző irányításával közel két éve dolgozik együtt a 2000/2001-es korosztályú fiú kézilabda-válogatott. Ez időben sok játékost próbáltak ki, több mérkőzésen és tornán vettek részt, s hosszú ideje nem találtak legyőzőre.
Az elmúlt két hónapban kétszer találkoztak a szlovákokkal, majd Kielcében egy négycsapatos tornán vettek részt. Utóbbin legyőzték Izraelt és Norvégiát és döntetlenül mérkőztek a hazai lengyel gárdával.
Az EYOF sorsolásán a magyarok megválaszthatták, melyik csoportba szeretnének kerülni a selejtezők során. A szövetségi edző úgy véli, a németek, dánok és a horvátok ellen jó eséllyel léphetnek pályára Győrben.
Június 19-én 23 játékossal kezdi meg a csapat az EYOF-ra való felkészűlést. Június végén - július elején szeretnének egy tornán részt venni, de ebben az időben nehéz ellenfeleket találni, hiszen július 2-8. között Svédországban rendezik a nyílt Európa-kupát.
A harmadik és negyed felkészűlési héten Győrben szerepel a válogatott. Ezalatt a franciák, a szlovénok és a horvátok ellen pályára lépnek egy tornán. Az ötödik héten a dánok elleni két találkozóval fejeződik be a felkészűlés az EYOF-ra.
A szakvezetés óvatósan fogalmazza meg a célokat: mérkőzésről - mérkőzésre terveznek, az első cél a németek legyőzése. Ezzel lekerülne a fiúk váláról a teher, a hazai közönség előtti győzelmi kényszer. Ezután a csoportból való továbbjutás következhet.
Az elődöntő egy új torna kezdete, ahol a pillanatnyi koncentrálás, teljesítmény dönt. Szeretne a csapat a dobogón végezni.
Az EYOF fiú kézilabdatornájának csoportbeosztása:
Fiúk:
A-csoport: Horvátország, Németország, Dánia, Magyarország
B-csoport: Franciaország, Szlovénia, Spanyolország, Izland
A fiú kézilabda-válogatott csoportmérkőzései:
július 24 16:10 Németország-Magyarország
július 25 14:10 Magyarország-Horvátország
július 26 14:10 Dánia-Magyarország
(MOB, fotók: neka.hu)
Keresés