Elégedett hallgatóság „A Fair Play ereje napjainkban” továbbképzésen
Hétfő délelőtt a Sportok Házában tartotta továbbképzését a MOB Fair Play Bizottsága edzőknek, sportvezetőknek. „A Fair Play ereje napjainkban” nevű rendezvényen érdeklődő szakmai közönség vett részt, a vendégek Debrecentől, Vácon át, Székesfehérvárig képviselték a sportszervezeteket.
Dr. Kamuti Jenő elnök nyitóbeszédében felhívta a figyelmet a Fair Play szükségességére az élet minden területén. Mint elmondta a sportból szerencsére számos elismerésre méltó cselekedetet ismerünk, ugyanakkor a hétköznapi életben is szükséges a korrekt, egymást megbecsülő, segítő hozzáállás.
Dr. Cserháti László, a bizottság tagja, előadásának elején rövid áttekintést adott a fair play múltjáról, történetéről. M. Montaigne-t idézte, aki már az 1500-as években azt írta: ”Nem a lelket neveljük, nem is a testet, hanem az embert.” A MET Etikai bizottságának vezetője később részletesen ismertette az edzők szerepét, feladatát a sportolók nevelésében, majd bemutatta az Edzők Etikai Kódexét. „Tehát a kódex irányt mutat edzőknek, sportolóknak, szülőknek, a sportban különböző területeken együttműködőknek egyaránt” – foglalta össze a kiadványt az egykori evezős.
Dr. Farkas Péter, a bizottság tagja, „A fair play társadalmi megítélése Magyarországon” címmel prezentálta azt a kutatást, melyet a 18 év feletti lakosság körében végeztek el a magyar lakosság fair play eszmeiséggel kapcsolatos ismereteinek, véleményének feltérképezése céljából. A felmérés egyik eredménye az volt, hogy a válaszadók döntően a sportra asszociciálnak a Fair Play kifejezést hallva, de a társadalmi alapértékék szintén megjelennek válaszaikban. A középkorú és az idősebb korosztályok jelentősen többször említik a becsület fogalmát, mint a fiatalok. A Testnevelési Egyetem tanára kiemelte, hogy a válaszadók túlnyomó többsége szerint fontos lenne, hogy a Fair Play eszmeiség megjelenjen az oktatásban. Megítélésük szerint leginkább az etika órán, másodsorban a testnevelés, vagy az osztályfőnöki órákon lenne helye.
A program második felében a hallgatóság több Fair Play esetet feldolgozó filmet tekintett és vitatott meg, Deregán Gábor moderálásával. A vendégek hozzászóltak, elemezték és konzekvenciákat vontak le a jelenetekről, amellett, hogy saját tapasztalataikat is megosztották egymással. A rendezvény végén minden résztvevő egy Fair Play kérdőívet töltött ki, ezzel is tanúbizonyságot téve az elhangzottak elsajátításáról.
A közönség helyszíni visszajelzései alapján a program sikeres és eredményes volt.
A MOB Fair Play Bizottsága a jövőben is szándékozik hasonló rendezvényeket szervezni, összefogásban sportszakmai szervezetekkel, szövetségekkel, egyesületekkel. Az időpontokat és helyszíneket közzétesszük az http://olimpia.hu/fair-play-bizottsag, illetve a https://www.facebook.com/MagyarFairPlayBizottsag/ oldalunkon.
(MFPB/DG)
Keresés