Elhunyt idősebb Cseh László, kétszeres olimpikon úszó
Hatvannyolc esztendős korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, olimpikon, világ- és Európa-bajnoki döntős kiválóság, és nem utolsósorban legendás úszónk, Cseh László édesapja – tette közzé közösségi oldalán augusztus 25-én a Magyar Úszó Szövetség.
Idősebb Cseh László a magyar úszósport históriájába örökre beírta magát azzal, hogy a junior Európa-bajnokságokon ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett: 1967-ben, Linköpingben 100m pillangón győzött, majd lett ezüstérmes 100m háton. Hazai vizekben utóbbi távon egyeduralkodónak számított, 1968 és 1973 között zsinórban hatszor nyerte meg a magyar bajnoki címet; mindösszesen 13-szor állhatott itthon a dobogó tetején – emlékeztet az úszószövetség.
Világbajnokságon az 1973-ban, Belgrádban elért 5. hely, Európa-bajnokságon pedig az 1970-es barcelonai 6. hely jelentette a legjobb egyéni eredményt. Részt vett az 1972-es müncheni olimpián, ahol nem kis részt vállalt abból, hogy a férfi vegyesváltó meglepetésre döntőbe került, ahol végül a 8. helyen zárt. Előtte négy évvel, Mexikóvárosban a váltóval 11. lett. Száz háton 22., majd 23. helyet jegyez.
Többszörös olimpiai ezüst- és bronzérmes fia, Laci – aki előzőleg tagja volt a MOB Sportolói Bizottságának – négy olimpiáról tért haza éremmel, világbajnoki címeket szerzett, míg a felnőtt Európa-bajnokságok valaha volt legeredményesebb férfiversenyzőjének számít 14 aranyérmével (plusz 19 rövidpályán) – nem magyar viszonylatban, hanem összességében.
A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki, osztozik a család gyászában.
(MOB, fotó: MTI/Oláh Gyula, Kovács Tibor)
Keresés