Elhunyt Kulcsár Gergely ezüst- és kétszeres bronzérmes gerelyhajító
Augusztus 12-én, szerdán, 86 éves korában elhunyt Kulcsár Gergely egykori gerelyhajító, aki 1964-ben olimpiai ezüstérmet nyert, 1960-ban és 1968-ban pedig bronzot – számolt be róla a Magyar Atlétikai Szövetség a Facebook oldalán.
Gyerekként a futballkapuban kezdte sportpályafutását, majd ugyanazon a poszton kézilabdázott, a gerelyhajítást csak később, tizenhét esztendősen kezdte el.
1951-től a Budapesti Honvéd, 1953-tól a TF Haladás, 1957-től a TFSE (Testnevelési Főiskola Sport Egylet), 1958-tól a Budapesti Építők atlétája, gerelyhajítója volt. 1955-től 1972-ig ötvenötször szerepelt a magyar válogatottban.
Az atléta legenda négy olimpián vett részt. Az 1964-es tokiói olimpián ezüst (a képen)-, az 1960-as római és az 1968-as mexikóvárosi olimpián bronzérmet szerzett a Bp. Építők SE sportolója.
Három olimpián – 1964-ben (a képen), 1968-ban és 1972-ben – is ő volt a magyar csapat zászlóvivője.
Tizenkétszer volt magyar bajnok, szakágában többször megjavította a magyar csúcsot. Ő volt az első magyar gerelyhajító, aki 80 méteren felül dobott.
1957-ben a Testnevelési Főiskolán tanári, majd edzői, később atlétika mesteredzői oklevelet szerzett. 1960-tól a Budapesti Orvostudományi Egyetem testnevelő tanára volt. 1968-tól a Testnevelési Főiskola adjunktusa, 1975-től egyetemi adjunktusa. Visszavonulása után 1980-ig a magyar válogatott dobószakágának vezetőedzője lett. Tanítványai közül Németh Miklós az 1976. évi montreali olimpián bajnoki címet szerzett. 1981-től 1993-ig kisebb megszakítással a kuvaiti válogatott dobóedzője volt.
Részt vett az 1960-as, az 1964-es (a képen) és az 1968-as olimpiák jubileumi 50. éves emléktúráján.
2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
Kulcsár Gergelyt a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. A MOB osztozik a család fájdalmában. Temetéséről később intézkednek.
(MOB, Fotók: MTI Archívum)
Keresés