Evezés
Végleg visszavonult Melis Zoltán, az ezüstérmes evezős
Mexikóváros egyik magyar ezüstérmesét, az evezős Melis Zoltánt - a fotón balról Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József és Melis Antal - névnapja ürügyén csengette meg a JochaPress.hu. Mint kiderült, az ezüstnégyes vezérevezőse már csak egyszerű szurkolóként érintett a számára oly sok sikert hozott evezőssport mellett. .
Az evezős Pétervári-Molnár Bandegúz 14. lett Rióban
A C döntőben második lett, összesítésben pedig a 14. helyen végzett Pétervári-Molnár Bandegúz a riói olimpia férfi egypárevezős versenyszámában szombaton, az evezősversenyek utolsó napján.
Pétervári-Molnár Bendegúz szombaton a C-döntőben zárja a versenyt
A férfi egypárevezősök riói versenyében Pétervári-Molnár Bendegúz pénteken a C/D-futamában 1500 méterig a harmadik helyen haladt, majd nagyobb csapásszámra váltva utolérte az élen álló indiai és a második helyen evező litván vetélytársát, és elsőként haladt át a célvonalon.
Kilencedik lett Rióban a Juhász, Simon evezőspáros
A B döntőben harmadik, összesítésben pedig kilencedik lett a Juhász Adrián, Simon Béla férfi kormányos nélküli kettes a riói olimpia evezősversenyeinek csütörtöki napján.
Mindkét evezős egység lemarad az A-döntőről
A riói olimpia regattájának keddi programjában mindkét egységünk érdekelt volt. Teljesítményük alapján a kormányos nélküli kettesek versenyében induló Simon Béla és Juhász Adrián a B-döntőben, az egypárevezős Pétervári-Molnár Bendegúz pedig az alsóági középfutamban folytathatja a küzdelmeket a Rodrigo de Freitas Lagúnában. Mindkét magyar egység lemarad az A-döntőről.
Jól kezdtek a magyar evezősök
Negyeddöntőbe jutott Pétervári-Molnár Bendegúz a riói olimpián a férfi egypárevezősök versenyében. A Juhász Adrián-Simon Béla páros elődöntős.
Több sportágban is sorsoltak csütörtökön
A riói olimpián először - még szerdán - az asztaliteniszezőknél sorsoltak. Csütörtökön a teniszezők, az ökölvívók és a vívók folytatták a sort.
Simon Béla a londoninál jobb eredményre számít Rióban
Juhász Adrián és Simon Béla egy huszáros hajrának köszönhetően a luzerni pótkvalifikációs versenyen harcolta ki a riói részvétet. Csoknyai László az olimpia előtt biztosan leírja, milyen eredményt szeretne elérni, hisz benne, hogy mindez meg is valósul. Lovas Petra már a pihenőjét töltötte, amikor jött a hír: tartalékból előrelépett és kijutott az olimpiára. Merkely Béla kardiológus orvosprofesszort a víz kapcsolja ki igazán. Ő vízilabdázással is készül az olimpiára.
Függő játszma
Nem kevesebb mint 21 nemzet nyert érmet nyár végén a franciaországi olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságon. A magyar nem volt köztük. A riói olimpiára még több, harminchárom nemzet kvalifikálta magát azon a viadalon, ahol a legtöbb kvótát kiosztották. A magyar nem volt köztük. Sportnyelven szólva „innen szép felállni” a padlóról, vagy éppen „visszajönni a meccsbe”… A kvalifikációs lehetőségeket is bemutató cikk, Krasz Emil írása a Sport 2015 évkönyvben jelent meg...
Keresés