Fair play a Sport és Innováció konferencián
A MOB Fair Play Bizottsága is részt vett az első alkalommal megrendezett két napos nemzetközi Sport és Innovációs konferencián. A Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Testnevelési Egyetem közös szervezésében megvalósult rendezvényen több, mint 500 vendég fordult meg, 86 előadás hangzott el, köztük a fair play-ről is. Külföldi vendégek tíz országból érkeztek, indiai, ghánai, taiwani, német és orosz delegáció is hazánkba látogatott az esemény okán.
Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, olimpiai ezüstérmes úszó beszédében megköszönte a szervezőknek, hogy életre hívták ezt a konferenciát, ahol a magyar sportgazdaságnak lehetősége nyílik újabb lépést tenni nemzetközi sikerek felé napjaink tendenciáinak megismerésével, figyelemmel kísérésével, valamint a sportiparban tevékenykedő több ígéretes magyar vállalkozás bemutatkozásával.
A fair play-előadásra második nap került sor. Dr. Farkas Péter prezentációját kerekasztal beszélgetés egészítette ki, melyen beszélgetőtárs volt dr. Kamuti Jenő, elnök, dr. Szabó Lajos, dr. Cserháti László, tagok, valamint dr. Szikora Katalin, a TF docense. A fair play blokkot megtisztelte jelenlétével Kovács Ágnes, olimpiai bajnok úszó, aki korábbi, Fair Play-jel kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal.
A konferencián számos olimpikon vett részt, többek között Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó, a MOB Fair Play Bizottságának tagja, Benedek Tibor és dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Lisztes Krisztián olimpikon labdarúgó.
(MFPB/DG)
Keresés