Fél év múlva EYOF Győrben: „Egész Magyarország megmozdult”
Fél év múlva kezdődik hazánk első ötkarikás eseménye, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) Győrben. Ennek alkalmából tartott sajtótájékoztatót a győri Audi Arénában Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Győr polgármestere, aki egyben az EYOF szervező bizottságának vezetője is.
Pontosan 180 nap múlva fellobban az olimpiai láng Győrben, ugyanis megkezdődik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), hazánk első ötkarikás eseménye. Addig azonban még rengeteg feladat vár a szervező bizottságra, ezekről beszélt többek között keddi sajtótájékoztatóján a MOB elnöke. „Jól haladnak az előkészületek, néhány kilométeren belül zajlik majd az EYOF. Kollégáim folyamatosan ellenőrzik a munkálatokat, de jómagam is számtalanszor kilátogattam már a helyszínekre – kezdte Borkai Zsolt. – Április végén mind az 50 résztvevő nemzet csapatvezetői hozzánk érkeznek és körbejárják a helyszíneket, amelyek május végére készülnek el teljesen. Több mint 2300 önkéntes jelentkezett, akiknek tíz százaléka külföldi. Ez is mutatja, hogy az EYOF nemcsak Győrnek és környékének fontos, hanem egész Magyarország megmozdult.”
Borkai Zsolt hozzátette: az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) szemlebizottságának látogatásai után rendre pozitív visszajelzéseket kapott az EYOF szervező bizottsága az előkészületeket illetően. Kiemelte: a fenntarthatóságra is gondoltak, a létesítményeket a helyi sportklubok, valamint nemzetközi sportesemények rendezésére használják, az épülő lakások egy részét pedig már értékesítették.
„Május végén érkezik az olimpiai láng Rómából Győrbe, majd körbejárja az országot. Szeretnék köszönetet mondani a megkeresett polgármester uraknak, akik szinte azonnal, egytől egyig pozitív választ adtak kérdésünkre. Köszönettel tartozom kollégáimnak, akik mindent megtesznek az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szervezésének sikerességéért, valamint a sportági szakszövetségeknek az együttműködésért. Köszönöm a Magyar Kormány támogatását, a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársainak munkáját, illetve a média munkatársainak fáradságát.”
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta: három nagy eseményt rendez egyszerre Magyarország a nyáron, hiszen egy időben lesz az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal a vizes világbajnokság és a Formula–1-es Magyar Nagydíj is. „Három jelentős sporteseménynek leszünk házigazdái egyidőben, ez a záloga lehet annak, hogy Budapest, azaz Magyarország képes az olimpiát is megrendezni. Amikor Győr beadta pályázatát az EYOF megrendezésére, még nem gondoltuk, hogy ilyen kardinális szerepet fog játszani Budapest 2024-es olimpiai pályázata szempontjából.”
A győri sajtóeseményen részt vett dr. Bartha Csaba, a MOB főtitkára is.
A győri EYOF nyitünnepségét július 23-án rendezik az ETO Parkban. Hazánk első ötkarikás eseményére 10 sportág közel 3600 sportolóját várják. A Magyar Csapat várhatóan több mint 150 fős lesz.
Az eseményről további információkat hivatalos honlapján találhatnak: gyor2017.hu.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés