Fogadalmat tett a téli EYOF-csapat - 17 magyar fiatal utazik Szarajevóba
Fogadalmat tett csütörtökön a MOM Kulturális Központban a 14. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készülő Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat. A februári szarajevói eseményre 5 sportág képviseletében 17 magyar fiatal utazik. A csapatot - 10 nappal a megnyitó előtt - Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte.
Kulcsár Krisztián azt mondta, minden ötkarikás esemény előkészületeinek fontos része, egyben felemelő pillanata a fogadalomtétel. Köszöntőjében emlékeztetett, hogy 1984-ben Szarajevó adott otthont a téli olimpiának, és kitért arra, hogy különböző vallású emberek élnek ott együtt békében. Elmondta, hogy az alpesi síző Hozmann Szonja - aki részt vett a phjongcshangi téli játékokon is - kivételével minden versenyzőnek ez lesz az első olimpiai multisport-eseménye.
A sportvezető azt kérte a fiataloktól, hogy becsülettel, a fair-play szellemében versenyezve adják tudásuk legjavát, tisztességesen álljanak helyt, ismerkedjenek az olimpiai mozgalommal, és mindemellett érezzék jól magukat az olimpiai fesztiválon, ahol ismerkedjenek meg más népek kultúrájával és szerezzenek új barátságokat is. „Ép testben, ép lélekkel gyertek haza, és Szarajevóban keltsétek Magyarország jó hírét” - fogalmazott a MOB elnöke.
A fogadalom szövegét a Szocsiban olimpiai 7. helyzett alpesi síző, Miklós Edit mondta elő, majd őt követték a fiatalok.
A 14. téli EYOF-ra utazó magyar sportolók (17 fő): Hoque Isbat Áron, Hozmann Szonja Katalin, Majtényi Hanna, Tausz András Ádám, Tóth Zita (alpesi sí); Balog Zoárd Ákos, Kocsik Nóra, Laczkó Evelin Vivien (sífutás); Biró Blanka, Dobor Dia Regina, Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc Sebestyén (curling); Láng Júlia (műkorcsolya); Bontovics Balázs, Somogyi Barbara, Talabos Attila József és Tóth Eszter (rövidpályás gyorskorcsolya).
A magyar sportolók a téli EYOF-ok 1993 óta íródó történetében eddig két alkalommal nem vettek részt az eseményen: 1997-ben, Sundsvallba, és 2016-ben Erzurumba nem utazott versenyzőnk. A magyarok 5 alkalommal szereztek érmet: 7 aranyat, 5 ezüstöt és 3 bronzot, összesen 15-öt.
Az EYOF-ot Szarajevó és Kelet-Szarajevó közösen rendezi február 9. és 15. között. Az esemény a 2019-es esztendő első nagyszabású multisport-sporteseménye lesz; a 14-18 éves sportolók 8 sportágban mérik össze erejüket: alpesi sí, biatlon, curling, jégkorong, műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya, sífutás és snowboard szerepel a programban. A nyitóünnepséget február 10-én a szarajevói Koševo-stadionban rendezik, a záróceremóniát február 15-én tartják, helyszíne a kelet-szarajevói Slavija-stadion lesz.
A fáklyát január utolsó napján gyújtották meg hagyományosan Rómában, az Európai Olimpiai Bizottság székhelyének otthont adó olasz városban; a verseny helyszínén február 10-én este fog fellobbanni.
A szarajevói EYOF magyar érdekeltségű programja itt található.
A 14. téli EYOF-ról további híreket itt talál a honlapunkon, melyen bővebb információkhoz is hozzájuthat.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés