Kézilabda
A szakmai igazgató is bízik mindkét kézilabdacsapatunk riói kvalifikációjában
Egyelőre egyik kézilabdacsapatunk sem szerzett indulási jogot a jövő évi ötkarikás játékokra. A magyar szakvezetés azonban továbbra is bízik a kvalifikációban, bár igaz, sem a nőknek, sem a férfiaknak nem könnyű a helyzetük - erről beszélt a MOB-ban tartott sportági konzultáció után Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója.
Ha minden jól megy, legkorábban november 15-én térhet vissza Nagy László
Tíz napig csak sétálhat, és még könnyű futásra sem vállalkozhat Nagy László, az MVM Veszprém csapatkapitánya, aki az elmúlt szombaton, a német Flensburg-Handewitt elleni – a szokásosnál nem keményebb - Bajnokok Ligája mérkőzés második felében szenvedett – sajnos a lövő kezén – töréses sérülést.
Görbicz Anita visszatér a válogatottba - a cél Rio, de addig még "nagyon sok dolguk van"
Németh András szövetségi kapitány meghívására a júniusi szülése után visszatérő Görbicz Anita is szerepel az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női kézilabda-válogatott keretében. A győriek irányítója már hetekkel ezelőtt megkezdte az edzéseket, a múlt hétvégén Budaörs ellen lépett pályára. "Köszönöm, nagyon jól érzem magam" - húzta alá a mob.hu-nak az olimpiai negyedik helyezett játékos.
Megműtötték Nagy Lászlót
Hétfőn délelőtt a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházban megműtötték Nagy Lászlót, az MVM Veszprém kézilabdacsapatának játékosát, aki szombaton a Flensburg-Handewitt elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen szenvedett a bal kézfején töréses sérülést.
Női kézilabda: Ötven évet késett az igazi ünneplés!
Dortmund 1965 november 13… Ez volt az a nap, amely ha nem is rengette meg a világot de, valamennyiünk későbbi életútjàt megpecsételte. Bàr ezt akkor mi még nem tudtuk.
Lengyelországon át vezet az út Rióba
A mob.hu stábja már most a virtuális riói lelátón szorít a magyar sikerekért: pontosan egy év múlva, 2016. augusztus 21-én, az olimpiai játékok 16., utolsó versenynapján rendezik a férfikézilabda-torna döntőjét.
Kézilabdában sorsoltak az olimpiai kvalifikációs férfi Európa-bajnokságra
Elkészítették Krakkóban a 2016-os januári férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportbeosztását. Magyarország is érdekelt volt a sorsoláson, hiszen az Eb-selejtező csoportjának élén végzett. A nemzeti válogatott számára igen fontos a torna végső kimenetele, mivel az olimpiai selejtezőre csak a kontinensviadalon keresztül vezethet az út.
Találkozás edzőlegendákkal - Mocsai Lajos következik
A Magyar Edzők Társaságának a közelmúltban indított, Találkozás edzőlegendákkal elnevezésű szakmai fúrumsorozata június 9-én folytatódik, a beszélgetőtárs ezúttal a kézilabda mesteredző, a Testnevelési Egyetem rektora, a MET elnökségének tagja, Mocsai Lajos lesz.
A fiú kézilabdázók már az EYOF-ra készülnek
A tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő fiú kézilabda-válogatott Balatonfüreden tartotta legutóbbi összetartását. A párnapos edzőtábor után Dabason a svájci és horvát válogatott voltak az ellenfelek egy felkészülési tornán.
Keresés