Kisorsolták a bakui EYOF kézilabdatornájának csoportbeosztását
Bakuban, a XV. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon nyolc leány kézilabda-válogatott szerepelhet. Az Európai Kézilabda Szövetség a 2018. évi svédországi U16-os Európa-bajnokság eredményei alapján hívta meg a csapatokat az olimpiai fesztiválra.
A magyar válogatott nyerte ezt a versenyt, így a bécsi sorsolásnál a magyarok az első kalapba kaptak besorolást a franciákkal egyetemben. E két csapat mellé sorsolták a többi gárdát. A magyarok csoportjába került a második kalapból Svájc, a harmadikból Csehország. A másik ágon a franciák a románokkal és hollandokkal mérkőzhetnek. A házigazda azeriek ezután dönthettek, hogy melyik csoportba szeretnének kerülni. Ők a magyarok ágát választották. Így a nyolcadik résztvevő spanyolok a másik csoportba kaptak besorolást.
Az ifj. Kiss Szilárd és Kun Attila irányította csapat bő játékoskeretébe többségében a Győr, a Ferencváros és a Nemzeti Kézilabda Akadémia 2002/2003-ban született játékosai kaptak meghívást.
Az ifjúsági tornán a csoportmérkőzések után keresztbe mérkőznek a válogatottak az elődöntőben, illetve az 5-8. helyért. A befejező napon rendezik a helyosztó mérkőzéseket.
A torna programja:
A csoport: Franciaország, Románia, Hollandia, Spanyolország
B csoport: Magyarország, Svájc, Csehország, Azerbajdzsán
július 22-24. csoportmérkőzések
július 26. mérkőzések 5-8. helyért (A3-B4,B3-A4), elődöntők (A1-B2,B1-A2)
július 27. helyosztók és döntő az előző napi eredmények alapján
A magyar válogatott a torna címvédője, a 2017. évi győri EYOF győztese. Magyarország a kézilabdán kivül a leány kosárlabdatornára kapott meghívást a csapatsportok közül. A várható magyar küldöttség sportolói létszáma itt megtekinthető.
(MOB, fotó: EHF/Facebook)
Keresés