Lelkesné Tomann Rozália: Mérges vagyok, mert felrúgták az olimpiai megállapodást!

Két olimpián is részt vett Lelkesné Tomann Rozália: 1976-ban Montrealban és négy évvel később Moszkvában. Kanadában tagja volt a bronzérmet szerző női kézilabda-válogatottnak. Az egykor világklasszisnak minősített irányítóról keveset tudni, bár évente kétszer legalább ott van a Magyar Olimpiai Bizottság rendezvényein.

- Hogy él ma, mivel telnek a napjai? – ezt kérdezte a Budakeszin élő volt ferencvárosi játékostól a jochapress.hu.
– Miután tavaly megözvegyültem, így még jobban előtérbe kerültek az unokáim. Szerencsére a lányom és a fiam is „lőtávolságon” belül laknak, így jó hatásfokkal tudok segíteni a három unokám mindennapos dolgaiban.

- Annak idején Török Bódogot – a méltán népszerű Bogyi bácsit – bármikor kérdeztem Önről, mindig a legnagyobb elismerés hangján szólt. Hogy jutott odáig?
– Hévizen nőttem fel, ahol sokat úsztam, mellette az atlétika, az asztalitenisz, de még a vívás is szerepet kapott. A kézilabda szeretetével a földrajz és testnevelés tanárunk, Kőnig József oltott be. Középiskolás koromban már rendszeresen átjártam Keszthelyre kézilabdázni, ahol Pém Árpád edző vezetésével a megyei bajnokságból egészen az NB I/B-ig mentünk fel.

- Feltehetően ott figyeltek fel Önre?
– Számos klub tett ajánlatot, de a legkitartóbb a Budapesti Spartacust képviselő, ma már a 89. évét taposó Nádori Pali bácsi volt. 1968 és 1974 között játszottam a Kőér utcában, ahol jó szellemű csapat jött össze, ráadásul Pali bácsi az egyéni edzésekre is külön hangsúlyt helyezett. A fiam megszületését követően viszont a Ferencvárosba igazoltam, amiben édesapán hatalmas Fradi-szívének is szerepe volt. Ott lettem végérvényesen irányító-átlövő.

- Kiktől tanult a legtöbbet?
– Kezdetben a tanáraimtól, később Nádori Páltól, Török Bódogtól és Elek Gyulától. Örülök, hogy 172-szer lehettem válogatott, s az olimpiai bronzérem mellett még két vb-bronzom is van. 1980-ban visszavonultam, s bár három évig edzősködtem Gyula bácsi mellett, de rájöttem, nem ez az én helyem. Sportmasszőrként 1987-ig utaztam a csapattal, de akkor végképp feladtam ezt a vonalat.

– Sportágával milyen a kapcsolata?
– Egy ideig még játszottam a Nosztalgia nevet viselt együttesben, amelyet akkor még Bogyi bácsi szervezett. A MOB-találkozókon kívül évente többször összejövünk a régi fradistákkal is. Az utóbbi időben már nem járok meccsekre, de egyre nagyobb drukkerként a tévén mindent megnézek. Természetesen a Ferencvárosnak drukkolok. Rajongok Nerea Pena kivételes csuklójáért, nagyra tartom azt a hatalmas mezőnyjátékot, amit Szucsánszki Zita bemutat, és módfelett örülök a kapuban egyre többet védő Bíró Blanka ugrásszerű fejlődésének.

– Mit vár a nemzetközi kupákban szereplő magyar csapatoktól?
– Remélem, a Győr mellett végre az FTC is bejut a BL legjobb négy csapata közé. Ugyanezt várom a Veszprém és a Szeged gárdáitól, akiknek nagyon drukkolok. Annak viszont kevésbé örülök, hogy – elsősorban a férfiaknál – gyakran egyetlen magyar sincs a pályán.

- A végén csak megkérdezem: mi a véleménye a magyar olimpiai pályázat visszavonásáról?
– Rettentően mérges vagyok, bosszant, ahogyan előbb megállapodtak a pártok, majd az ellenzékiek felrúgták az egyezséget. Amióta ez kiderült, nem néztem meg egyetlen tévéhíradót sem, nem érdekelnek a politikusok!

(jochapress – Jocha Károly)