Milák Kristóf hatalmasat úszott az ob-n
Döbbenetes idővel (1:52.71), Cseh László pekingi Európa-csúcsától egyetlen századmásodperccel elmaradva nyerte meg a 200 pillangót Milák Kristóf a debreceni országos bajnokság nyitónapján. A 18 esztendős klasszis természetesen azonnal a világranglista élére ugrott: eddig a világbajnoki címvédő Chad le Clos 1:55.06-tal állt az élen – ennél az ezüstérmes Kenderesi Tamás is jobbat úszott egyébként. Kapás Boglárka a világ idei harmadik idejével nyert 800 gyorson, majd 200 pillangón is diadalmaskodott.
Milák Kristóf jó szokása szerint meglepte saját magát: ahogy a tavalyi vb-ezüstre sem gondolt, úgy most arra sem, hogy mindössze egy századmásodperccel marad el Cseh László 2008-ban, a pekingi olimpián ezüstérmet érő Európa-csúcsától, így március vége felé, messze a csúcsformától. 1:52.71-es ideje egészen elképesztő teljesítmény: ezzel letarolta volna az elmúlt három év összes világversenyét, avagy aranyérmes lehetett volna a kazanyi világbajnokságon (Cseh – 1:53.48) előtt), a riói olimpián (Michael Phelps – 1:52.36 – előtt) és a tavalyi budapesti vb-n is (Le Clos – 1:53.33 – előtt). És hogy még inkább perspektívába kerüljön a négyszeres junior világbajnok produkciója: az elmúlt két szezonban az egész világon egyedül Cseh László tudott 1:53-on belül úszni, még a 2016-os londoni, májusi Európa-bajnokságon (1:52.91).
A 200-as döntő színvonalára jellemző, hogy az ezüstérmes Kenderesi Tamás a világranglistán is második 1:54.14-es idejével, míg az igazából három hónapja edző, és a bajnokságra semmiféle formát nem időzítő bronzérmes Cseh László ideje is jó ötödiknek. Az egriek rutinos rókája annyit mondott, saját magával ebben a fázisban elégedett, „de Kristóf úszásából már látszik, hogy Glasgow-ban minimum Európa-csúcs kell az aranyhoz, legalább 1:52.0-ás idő.”
Kiemelkedő eredményt produkált az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, aki 800 gyorson a világ idei harmadik legjobb idejével nyert, majd némi pihenőt követően a 200 pillangót is behúzta. A hölgyeknél 100 háton és 100 mellen a „szerspecialisták” győztek, Burián Kata, illetve Sztankovics Anna – az igazi meglepetést 50 gyorson Senánszky Petra szállította: a debreceniek kilencszeres uszonyos úszó világbajnoka a „segédeszközök” nélkül, 50 gyorson bizonyult a legjobbnak.
A férfiaknál Bernek Péter 100 háton elért 55 másodpercen belüli ideje érdemel még külön említést, Lobanovszkij Maxim Takács Krisztiánnal megcsinálta a szokásos győri 1-2-t 50 gyorson, míg a leghosszabb távon, 1500 gyorson némi meglepetésre Kalmár Ákos megelőzte Gyurta Gergelyt. Száz mellen Szilágyi Csaba egyetlenként került egy percen belülre, így könnyedén nyert, bár ő igazán az ötven országos rekordjára pályázik.
A napzáró mixed 4x100-as gyorsváltót a BVSC-s kvartett söpörte be, Kozma Dominik indító 49.27-es száz gyorsa legalábbis biztató folytatást ígér.
Milák Kristóf: „Erre egyáltalán nem számítottam, függetlenül attól, hogy könnyítettünk a bajnokságra... Azt éreztem, hogy az első száz könnyen megy, és azt is, hogy a második száz fájni fog – de végül is nem volt annyira vészes. Igaz, hajrá most csak az utolsó huszonötön volt, nem az utolsó ötvenen. Nem tudom, hogy jött ez így össze... Örülök neki, persze, bár közben kicsit bosszant is az egy század – az tuti, hogy ezek után a százra még lazább leszek.”
Kapás Boglárka: „Ahhoz képest, hogy a múlt héten kissé beteg voltam, és még mindig köhögök, egészen jól éreztem magam úszás közben. A nyolcszáznál még nem hangsúlyoznám, hogy világranglista-harmadik idő, ez ilyenkor egyáltalán nem számít. A kétszáz pillangó is jó volt, csak azt sajnálom, hogy a nyolcszáz után kellett úsznom, mert így nem annyira jó az idő – az idén ugyanis ebben is szeretnék valami szép eredményt elérni.”
(MUSZ, fotó:MTI/Czeglédi Zsolt)
Keresés