Oleg Matytsin a FISU új elnöke - Thomas Bach az egyetemi-főiskolai sport jelentőségét hangsúlyozta
A korábbi első alelnököt, az orosz Oleg Matytsint választotta első emberének a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) Lausanne-ban tartott közgyűlése. A több mint hatszázfős eseményen részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. A FISU 34. közgyűlésén a 170 tagországból 128 képviseltette magát.
Dr. Kamuti Jenő, a MOB elnökségének tagja a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökeként vett részt az eseményen, és elsők között gratulált az új elnöknek. A két nemzetközi sportvezető régi ismerősként üdvözölte egymást, hiszen Matytsin tagja a magyar sportdiplomata által vezetett testületnek.
A FISU 34. közgyűlése 2019-ig választott új vezetőséget, új végrehajtó bizottságot. A korábbi első alelnök Matytsin 102 szavazatot kapott, míg az előző elnök, Claude-Louis Gallien 23-at. A szervezet előző, francia vezetője 2014 szeptemberében járt Magyarországon, amikor tárgyalt Borkai Zsolttal, a MOB elnökével is.
Az 51 esztendős Oleg Matytsin másfél évtizede dolgozik a hallgatói sport fejlesztéséért, az asztalitenisz "mestere" ma többek közt az Orosz Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség első embere, illetve tudományos munkák szerzője.
A közgyűlésen részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.
"Az elnök úr felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a világ sportmozgalmában milyen jelentős szerepe van az egyetemi sportnak és az Universiadéknak" - tájékoztatott Kamuti Jenő, aki sportpályafutása során vívásban, egyéni számban négyszer volt Universiadé-győztes.
A magyar olimpiai ezüstérmes vívó a magyar vonatkozásokról is beszélt.
"A végrehajtó bizottság tagjai közé dr. Székely Mózes, a hazai egyetemi sportszövetség főtitkára kandidált, közel hatvan jelentkező között. A magyar sportvezető szoros versenyben, végül az utolsó fordulóban két szavazattal maradt el a tizenötfős tagságtól. Szép siker ez a főtitkár úrtól, hiszen először kandidált erre a posztra. Az esemény másik magyar vonatkozásaként dr. Földesiné dr. Szabó Gyöngyi tiszteletbeli kitüntetést vehetett át."
A díjazott 1991 és 2012 között volt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnökségének tagja, Elméleti és Tudományos Bizottságának megalakulása óta töltötte be elnöki tisztségét; a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Oktatási és Tudományos Bizottságának (CESU) 18 éve tagja, az Universiadékhoz kapcsolódó tudományos konferenciák szervezője és állandó magyar képviselője.
"A FISU-közgyűlésen bemutatkoztak a 2017-es téli és nyári Universiadé rendezői: előbbinek Almati, utóbbinak Taipei ad otthont, illetve prezentációt mutattak be a '19-es téli esemény szervezői, Krasznojarszk képviselői. A '19-es nyári Universiadénak még keresik a helyszínét..." - mondta Kamuti Jenő.
A MEFS főtitkárának pályázati anyaga arra is felhívta a figyelmet, hogy a kampány egyik hozadékaként a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Rektori Konferencia és a nemzetközi sportszervezetek magyar vezetői egyre inkább közös gyermeküknek tekintik a kettős kötődésű egyetemi sportot. Dr. Székely Mózes emlékeztetett, hogy mivel az olimpiai sportban folyamatosan erősödő piaci nyomás, a szponzoráció és a marketing szempontjai egyaránt megkövetelik a folyamatos média-jelenlétet, így egész éves versenysorozatok jönnek létre, amelynek eredményeként nem nagyon marad idő pl. az Universiadéra. A főtitkár kiemelte, pont ezért olyan stratégiát kell kidolgozni, ami a legjobb egyetemistákat megnyeri és közben a nézőtereket is megtölti.
(MOB/VF)
Keresés