Pénteken búcsúztatják Littomeritzky Máriát
Január 19-én, pénteken, 11. óra 15 perctől vesznek búcsút az olimpiai bajnok úszó Littomeritzky Máriától a Farkasréti temető Makovecz-termében.
A háromszoros olimpikon, olimpiai bajnok úszó életének 90. évében, 2017. december 24-én este hunyt el.
Littomeritzky Mária 1927. május 12-én született Szegeden. 1943 és 1958 között 23 magyar bajnoki címet nyert, a Szegedi UE, a Csepel, majd 1949 után a későbbi BVSC színeiben, gyors és pillangóúszásban. 1948 és 1956 között három olimpián szerepelt. 1952-ben tagja volt annak a csapatnak, mely olimpiai bajnokságot nyert a 4x100 méteres gyorsváltóban. A helsinki aranyváltónak mellette Novák Éva, Novák Ilona, Szőke Katalin és Temes Judit volt a tagja. Az olimpián kívüli legrangosabb eredménye az 1954. évi torinói En-n a 4x100 m gyorsváltóval szerzett aranyérem, illetve az 1947-es párizsi főiskolai világbajnokságon 100 méteres gyorsúszásban elért ezüstérem. A 4x100 m gyorson két alkalommal is tagja volt világcsúcsot elért váltónak.
Sportolói pályafutását követően gyógyszerésznek tanult, a MÁV Kórházban dolgozott. Úszóedzőként utánpótlással foglalkozott. tagja volt a Magyar Testnevelési és Sport Tanácsnak és a Magyar Testnevelési és Sportszövetség országos tanácsának is. Mesteredző, több elismerése között, 2016-tól a magyar úszósport halhatatlanja. A BVSC úszó szakosztály vezetőedzőjeként is kitűnt.
Littomeritzky Máriát a MOB saját halottjának tekinti.
(MOB, fotó: Blaha Judit, MTI)
Keresés