Péntektől úszó-Eb magyar éremesélyekkel, a következőt 2020-ban Budapest rendezi
Pénteken kezdődik Glasgowban az úszók Európa-bajnoksága. A medencében augusztus 3. és 9. között, a nyíltvízen augusztus 8. és 12. között zajlanak a küzdelmek. A 2016-os sikeres londoni Eb és a tavalyi feledhetetlen budapesti FINA vizes vb után ezúttal is több érmet remél a hazai szakvezetés. A következő, 2020-as Eb-nek - a sikeres 2017-es vb után újra - Budapest ad otthont.
A margitszigeti Danubius Grand Hotelben tartott sajtótájékoztatón Sós Csaba szövetségi kapitány elmondta, hogy legalább 10 érmet és köztük legalább egy aranyat vár a válogatottól, ami nem egyszerű, hiszen az idei kontinensviadal a fő verseny az évben – mivel most nem az olimpiai évében vagyunk –, így itt derül ki igazán, hol a helyünk Európában. A fiatalok egyre erősebbek, a rutinosabb versenyzők pedig szerinte „tartják az állásaikat.”
A MÚSZ elnöke, Wladár Sándor kiemelte, hogy a szövetség mindent megteremtett és a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a sportolóink ki tudják magukból hozni a maximumot.
A pénteken kezdődő kontinensviadalon 26 fős magyar csapat versenyez majd. A versenyt az m4 sport végig közvetíti, és további jó hír, hogy 2 év múlva ismét lesz lehetőség élőben buzdítani a versenyzőket a Duna Arénában, hiszen Budapest ad otthont 2020-ban a következő Európa-bajnokságnak.
Szóba került az ősszel startoló világkupa-sorozat, mivel Budapest lesz a házigazdája az egyik állomásnak. Kozma Dominik volt az első jegyvásárló, aki a sajtótájékoztató végén már meg is kapta belépőjét az október 4-6. között zajló versenyre, így aki szeretné követni a példáját az mindenképpen keresse fel budapesti úszóvilágkupa weboldalát uszovilagkupa.hu, ahol minden fontos információ megtalálható.
A magyar Eb-csapat:
Férfiak: Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Gyurta Gergely, Holló Balázs, Holoda Péter, Horváth Dávid, Kenderesi Tamás, Kozma Dominik, Lakatos Dávid, Milák Kristóf, Németh Nándor, Telegdy Ádám, Verrasztó Dávid.
Nők: Burián Kata, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn.
Váltótagok: Balog Gábor, Grátz Benjámin, Lobanovszkij Maxim
(MÚSZ-MOB)
Keresés