Súlyos betegségből épült fel az úszóbajnok
Pozitív történet Japánból: tavaly februárban mindenkit váratlanul ért, hogy Rikako Ikee, japán úszóbajnoknál, leukémát diagnosztizáltak. Most, közel egy év küzdelem után jelenti: újra jól van és visszatér a medencébe.
Az első edzéséről az Instagram oldalán posztolt a 19 éves sportoló, miután januárban kiengedték a kórházból. „Az orvosom végre engedélyt adott rá, hogy az uszodába menjek”- írta. „Több, mint 400 nap után először… Hihetetlenül boldog vagyok.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ikee-t már a betegsége előtt is a japán úszósport egyik nagy reménységeként tartották számon: A szingapúri 2015-ös junior úszó-világbajnokságon 50 és 100 méteres pillangóúszásban aranyérmet nyert és korosztályos világcsúcsot úszott, 50 méteres gyorsúszásban ezüstérmes lett. A 2016-os riói olimpián egyéniben 50, 100 és 200 méteres gyorsúszásban, valamint 100 méteres pillangóúszásban állt rajtkőre, valamint három váltószámban volt a japán csapat tagja. A 100 méteres pillangóúszásban új japán rekordot ért el, amivel bejutott a döntőbe, ott pedig a 6. helyet szerezte meg. A 2018-as Ázsia Játékokon hat aranyérmet hódított el, amivel a régió Legértékesebb Játékosa-díjat is kiérdemelte multisport-kategóriában.
A Hindustan Times a verseny után készített riportot vele:
Teljesítményének köszönhetően a tokiói ötkarikás játékok egyik hazai „reklámarcaként” számoltak vele. Azonban a rá váró hosszú rehabilitáció miatt türelmesnek kell lennie: a felépülési folyamat után, a 2024-es párizsi olimpián készül a csúcsra törni.
(Forrás és kép: insidethegames.biz)
Keresés