Szakmai képzés a teljesítményfokozásról, kiemelt edzőknek
A teljesítményfokozás megalapozásához szükséges módszerek ismertetése és gyakorlati bemutatása a célja annak az edzőtovábbképző programnak, melyet a MOB Kiemelt Edző Programjában szereplő szakembereknek hirdetett meg az olimpiai bizottság. Az első, gyakorlatorientált workshopot kedden tartották, a következőre május 27-én kerül sor a Kánai úti Sport 11 Sport és Rendezvényközpontban.
.
Varga József, vívó mesteredző (középen)
"Gyakorlati jellegű foglalkozás volt a keddi. Ötvenhét évesen vettem részt rajta, mára semmim sem fáj. Akkor nehéz volt, de megérte, sok újat tanultam, olyan mozgásformákat is mutattak az előadók, amelyeket korábban nem ismertem. Párban álltunk fel, Plásztán Attila vívóedző-kollégámmal alkottunk egy duót. Jó nagydarab ember, egymást emelgettük, ropogtattuk. Olyan feladatokat is vettünk, melyek a jelentős izületeket lazítják, például a csípőt, bokát. Alapvetően a vívók iskoláztatására szakosodtam, ezért az ilyen jellegű, itt megismert nyújtó-lazító feladatokat nem gyakoroltatom a tanítványaimmal, de mindenképp hasznos, hogy saját bőrömön tapasztalhattam ezek jótékony hatását. Nagyon hasznosnak tartom ezeket az edzőtovábbképzéseket, várom a következőt is. Nagy segítséget ad az is, hogy az internetről videókat tudok letölteni, amit akár okostelefonon meg tudok nézni" - foglalta össze tapasztalatait Varga József. A BVSC szakembere 137 bajnoki címet és 35 vb-Eb-érmet számlál. A vívóedző legeredményesebb tanítványai közé a világbajnok Lontay Balázs, a vb-bronzérmes Csaba Edina és Varga Dóra tartozik.
Balról: Gyurka János, Juhűász István, Németh András, Kovács László (kézilabda) és Balaska Zsolt (öttusa, elől)
"Olyan erősítő és nyújtó hatású gyakorlatokat mutattunk be, amelyekkel a visszajelzések alapján jelentősen csökkenthetőek a sérülések. Ezek mellett egyszerű eszközökkel végezhető korrekciós gyakorlatokat, valamint az alsó és felső végtag prevenciós gyakorlataival kapcsolatban adtak az előadók iránymutatást" - tájékoztatott a MOB részéről Borkai Anita, a program egyik koordinátora.
A szakmai nap résztvevői hozzáférést kapnak az R-med Akadémia Performance Coaching Programjának videós tudásbázisához valamint átvehetnek egy 44 oldalas gyakorlati kézikönyvet is, mely segítségükre lesz a program sikeres bevezetéséhez.
A május 20-ai program itt érhető el.
A május 27-ei program itt érhető el.
(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: Borkai Anita)
Keresés