Szilágyi Áron: Ha valaki tehetséges, megtalálja az utat a sikerhez
Szilágyi Áron az elmúlt hétvégén, a Hódmezővásárhelyen, a Fülöp Mihály Magyar Kupa versenysorozat zárónapjának díszvendége volt.
A londoni olimpia első aranyérmese természetesen nem tudott észrevétlen maradni, így az ötkarikás játékok óta megszokott koreográfia szerint számos autogramot kellett kiosztania, és szinte mindenki akart vele egy közös fotót.
Áron a helyi lapnak nyilatkozva elmondta, örül, hogy elég sok vidéki városba eljut és népszerűsítheti a sportágát. „Nagy létszámú kezdő vívókból kerülnek ki a tehetségek és belőlük lesznek az olimpiai bajnokok. Én például egy 40 fős vívó csoportban kezdtem és már csak én vívok versenyszerűen. A vidéki városok megerősödésével pedig talán magára talál egy kicsit a vívósport is és az eredmények is jönnek majd” – mondta London hőse.
A Vasas klasszisa bevallotta, 13 éve vív és ugyanabban a Vasas vívóteremben edz most is, ahol a legelején elkezdődött minden. Ugyanakkor nem felejtette el megjegyezni, ő nagyon szerencsés helyzetben volt, hiszen a világ egyik legjobb edzőjéhez került, Gerevich Györgyhöz, akinek édesapja Gerevich Aladár hétszeres olimpiai bajnok volt.
„Úgy gondolom, hogy a tehetség végül úgyis megtalálja magának az utat. Ha például itt Hódmezővásárhelyen egy olyan fiatal kerül le a vívóterembe, akiből olimpiai bajnok, vagy válogatott vívó lehet, akkor ő biztosan meg fogja találni az útját a sikerhez” – adott útravalót a mai fiataloknak.
Áron azt is elárulta, hiába fontos számára a családja és a barátai, az olimpiai felkészülés során hazai és nemzetközi edzőtáborok, versenyek voltak folyamatosan, így keveset tudott otthon lenni. Ezért is jött haza 3 nappal előbb az olimpiáról, és azóta valamennyire sikerült a szeretteivel töltött időt pótolnia.
Ugyanakkor, amíg az olimpia előtt a felkészülés, a londoni játékok után a számos felkérés és megkeresés miatt nem jut annyi ideje a szeretteire, mint szeretné. Áron elmondta a gyerekeknek, hogy a tanulást miként lehet összeegyeztetni az élsporttal Erre ő a legjobb példa, hiszen jelenleg két szakra jár, az ELTE nemzetközi tanulmányok szakára, és levelezőn a Károli Gáspár pszichológia szakra.
Egyelőre még nem is akar gondolni a vívás utáni életre, így még arra sem gondolt, hogy esetleg vívóedzőként adja át a tudományát. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy azt a tudást amit Gerevich Györgytől és Somlai Bélától kapott nem szabad magában tartania, valamilyen úton-módon át kell adnia a fiataloknak.
(Forrás: molcsapat)
Keresés