Úszó EB hírek
Március 1-ig 20 ország „előjelzése” érkezett meg!
A csütörtöki adatok szerint eddig 20 ország jelezte Eb-részvételi szándékát, pontosabban előzetes szállásigényét.
A listán ezúttal már az egyik európai úszó nagyhatalom, Nagy-Britannia is szerepel. A szigetországból a versenyzőkkel és kísérő stábbal együtt összesen 56-an érkeznek Debrecenbe. Így az eddigi előnevezések alapján most a britek rendelkeznek a legnépesebb küldöttséggel.
A Szervező Bizottsághoz befutott továbbá Dánia, Románia, Ukrajna, Norvégia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Bulgária, Portugália, Svédország, Horvátország, Írország, Spanyolország, Luxemburg és Belgium előnevezése is.
Összesen 566 vendég érkezését prognosztizálták a legfrissebb jelentkezők, így várható, hogy mindenképpen realizálódik az a várakozás, mely szerint 850-1000 versenyző, sportvezető, újságíró érkezik majd szerte Európából Debrecenbe.
Már csak 81 nap – első SZB-ülés Debrecenben
Mindössze 81 nap van hátra a 31. úszó Európa-bajnokság rajtjáig, így érthető, hogy számos fontos téma szerepelt a Szervező Bizottság első helyszíni, debreceni ülésének napirendjén. Szóba kerültek a különféle jogok és jogosultságok, többek között azok, amelyek megoldása érdekében közbeszerzési eljárásokat kell kiírni. Ilyen például a szállás, az ellátás, valamint a szállítás. Orendi Mihály, az SZB egyik ügyvezető igazgatója szerint várhatóan március végére, április elejére kerülhet pont a megállapodások végére és akkorra lehet végleges, reális költségvetése a kontinensviadalnak.
(Forrás: úszó szövetség)
Keresés