Hódi Károly vezet a Duna-Alpesi Kupán
Hódi Károly áll az élen a díjhajtás első, csütörtöki napja után a Fábiánsebestyénben vasárnapig tartó kettesfogathajtó Duna-Alpesi Kupán.
A verseny első napján 15 fogat mutatkozott be, amelyek a magyar bajnokságban indulnak, pénteken pedig a Duna-Alpesi Kupa nemzetközi mezőnyének 30 fogata szerepel majd a díjhajtó négyszögben.
Az esemény, amelyre hét nemzet fogatai neveztek, szerda este az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Ennek keretében Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át a megújult lovasközpontot, amely most már valamennyi lovas szakág versenyeinek otthonául szolgálhat. Csütörtökön így már nemcsak a fogathajtók, hanem - bemutatóversenyek keretében - díjlovasok és díjugratók is birtokba vették a létesítményt.
A Duna-Alpesi Kupa pénteken díjhajtással, szombaton maratonhajtással folytatódik, és vasárnap az akadályhajtással zárul.
Állás a díjhajtás első napja után: 1. Hódi Károly 51,07 hibapont, 2. Farkas László 59,92, 3. Gubacsi Gergő 60,41
(Forrás: MTI)
Keresés