Huszonöt aranyérem gazdája találkozott a bajnokok klubjának évzáróján
A szöuli olimpiai bajnok kardvívó, dr. Nébald György vezetésével évzáró összejövetelét tartotta a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja a Dunán, a Spoon étteremhajón. A december 16-ai eseményen a szintén ötkarikás bajnok, az öttusázó Fábián László MOB-sportigazgató is részt vett. A bajnokok közül többen átvették a névre szóló, egyedi adidas-pólókat...
Dr. Nébald György köszöntőjében elmondta, örömmel látja, hogy több olyan bajnok is részt vesz az eseményen, akik elfoglaltságuk miatt eddig nem tudtak ellátogatni a bajnoki találkozóra.
A klubelnökkel együtt 25 olimpiai aranyérem gazdája vett rész a vacsorán. Vízilabdázók közül Benedek Tibor (3), Váry Attila (2), Fodor Raymund (2) és Varga Dániel (1), a kajak-kenusok képviseletében Kőbán Rita (2), Gyulay Zsolt (2), Horváth Gábor (2), Kökény Roland (1) és Dombi Rudolf (1), az úszók részéről Kovács Ágnes (1), Szabó József (1), továbbá Martinek János (2) és Fábián László (1) öttusázó, Ihász Kálmán (1) és Dunai Antal (1) labdarúgó, illetve Szász Emese (1) és dr. Nébald György vívó.
Az esemény arra is lehetőséget biztosított, hogy a MOB, az adidasszal való együttműködésének köszönhetően folytatódjon a korábban már megkezdett egyedi pólóajándékozás. Ennek keretében Császári Attila, az adidas Budapest marketing-igazgatója névre szóló, az olimpiai győzelem sorszámát, évszámát és helyszínét is megjelenítő teniszinget adott át a bajnokoknak.
(MOB, fotó: Róth Tamás)
Keresés