Junior vb: Az első körben búcsúztak a magyar fiatalok
A tajvani, tizedik junior taekwondo világbajnokságon két magyar lépett pástra vasárnap. Patakfalvy Csenge és Práth Balázs is az első körben búcsúzott, Debreczeni Milán szerdán lesz érdekelt.
A junior világbajnokság első napján a 49 kg-os lányok között lépett küzdőtérre Patakfalvy Csenge. Ellenfele a három nappal korábbi ifjúsági olimpiai kvalifikáción kvótát szerző lengyel Patrycja Adamkiewicz volt. A találkozó úgy indult, mint egy álom, ugyanis versenyzőnk egy remek köríves testrúgással vezetést szerzett. Utána is akadt néhány bíztató megmozdulása, de mintha megzavarta volna őt az előny. A menet második felében azután a lengyel lány igen határozottan átvette az irányítást, és előbb kiegyenlített, majd két sikeres fejtalálattal átvette a vezetést. Sajnos Csenge nem tudott újítani és a lengyel a következő menetben tovább növelve előnyét, és magabiztosan jutott tovább (13-1).
Nem sikerült Práth Balázsnak sem a reváns az újzélandi Casey ellenében, hiszen a nanjingi kvótáért folytatott küzdelemben pont ő állta a magyar fiú útját pár napja. Az első menetben minden a szigetországi fiú elképzelései szerint alakult, és 4-0-s vezetést szerzett az első periódusban. A második menetben Balázs erősíteni próbált, és szépen elkezdte ledolgozni a hátrányát. Háromszor találta el ellenfelét, aki erre csak egy találattal tudott válaszolni, így alakult ki az 5-3-es eredmény. A harmadik felvonásban nem esett pont, sportolónk mindent megpróbált, de Casey ügyesen tartotta az eredményt, és Balázs is búcsúzni kényszerült.
A vb utolsó napján, március 26-án lép pástra utolsó reménységünk, Debreczeni Milán, aki a hazaiak kiválósága, Liao Wei Lin ellen igyekszik kivívni a győzelmet az első körben.
(Forrás: taekwondo szövetség)
Keresés