Csütörtöki éremeső a paralimpián
Négy érmet szereztek a riói paralimpián a magyar sportolók. A kajakos Suba Róbert ezüst-, a női párbajtőrcsapat, Sors Tamás és Konkoly Zsófia pedig bronzérmet szerzett. A magyar küldöttség már 14 éremnél tart.
KAJAK
A Bajai Vízisport Egyesület 36 éves versenyzője, Suba Róbert már szerdán is remek teljesítményt nyújtott, az előfutamból második helyével egyből a fináléba került, azaz a középfutamban már nem kellett vízre szállnia.
A festői Rodrigo de Freitas Lagúna az augusztusi olimpián sok sikert, aranyérmeket hozott a magyaroknak, és Subának is az volt a célja, hogy éremmel távozzon erről a pályáról. A legjobb nyolc versengésében egy-egy argentin, lengyel, brazil, brit, francia, kínai és ausztrál volt a hármas pályán rajtoló magyar ellenfele. Suba nem kezdett igazán jól, de a táv felénél már az élmezőnyben lapátolt. A legjobban a lengyel Jakub Tokarz rajtolt, aki aztán végig meg is tartotta előnyét. A magyar kajakos a franciával és a brittel volt nagy versenyben, de végül sikerült őket megelőznie, s így másodikként ért célba.
„Nagyon örülök az ezüstéremnek, bár nagyon kevésen múlt az első hely, 45 ezreden – értékelte versenyét a magyar parakajakos. – A bemelegítés után kezdett felerősödni az oldalszél, ez instabillá tette a hajót. Ráadásul az argentin versenyző kijött a rajtgépből, én pedig túl sokat voltam a rajtban, elfújt a szél, kellett korrigálnom, hogy egyenesben tartsam a hajót és ez meghosszabbította a reakcióidőt a rajtnál. Rosszul kezdtem, utána egy jó erős iramot mentem, ha 210 méter lett volna a pálya, akkor behoztam volna a lengyelt, de ez van, örülök az ezüstnek.”
Suba Róbert hozzátette: folytatja a versenyzést, szeretne ott lenni Tokióban is, és aranyérmet szerezni a japán fővárosban. Suba fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy "rendellenes nyitás" következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után, a kórházban tovább folytatta a sportolást, a kajak-kenut néhány éve kezdte el.
A parakajak most debütált a paralimpián, a sportolók minden számban 200 métert lapátolnak.
Ugyanebben a kategóriában – a legsúlyosabban sérülteknél, KL1-ben – Váczi Anita hatodik lett a nők versenyében, míg KL2-ben Varga Katalin az ötödik, Rozbora András pedig a hetedik helyen ért célba.
„Titkon reménykedtünk Robi éremszerzésében, a felkészülése remekül sikerült – mondta az MTI-nek Weisz Róbert, a paraszakág vezetője. – Az egész csapattal nagyon elégedett vagyok. Már az nagy dolog volt, hogy négy versenyzővel tudtunk itt lenni. Közülük hárman pontszerzők lettek, és Rozbora András is alig maradt le a hatodik helyről.”
Utóbbi sportolóval kapcsolatban a szakember hangsúlyozta: két éve világbajnok volt, aztán más kategóriába került, sokkal kevésbé sérültek közé, de ő nem tört össze, kőkeményen dolgozott tovább, és kiharcolta a paralimpiai indulás jogát, ami példaértékű. Az idei moszkvai Európa-bajnokság kétszeres aranyérmese, Suba Róbert a magyar küldöttség 11. érmét szerezte Rióban, öt bronz mellett ez a hatodik ezüst.
KEREKESSZÉKES VÍVÁS
A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású magyar válogatott a selejtező csoportjában vereséget szenvedett Kínától, de legyőzte a fehéroroszokat. Így csoportjában a második helyen végzett, és bejutott az elődöntőbe.
A négy között a hongkongiakkal találkoztak Krajnyákék. Az első kör után 15:8-ra a hongkongiak vezettek. A második körben mindhárom asszó az ázsiaiaké lett, így már tetemes 30:16 volt a hátrány. A befejező három találkozón Dani ls Krajnyák ugyan faragott valamit a hátrányon, de ez kevés volt, Veres 5:5-öt vívott a befejező asszójában. A meccset 45?34-re nyerte Hongkong. A magyarok így a bronzéremért mérkőzhettek a lengyelek ellen.
A bronzmérkőzésen a magyarok óriási csata után 45:44-re diadalmaskodtak. Az első asszóban a tőr egyéni versenyben szerdán harmadik Krajnyák 5:5-öt ért el Marta Fidrych ellen, majd Veres 5-2-re legyőzte Marta Makowskát. Dani ugyan 5:4-re alulmaradt Renata Burdonnal szemben, de az első kör után a magyarok vezettek két találattal.
A folytatásban Krajnyák megverte Makowskát, Dani viszont súlyos, 9:1-es vereséget szenvedett Fidrychtől. Veres visszahozta a meccset, 9:5-re jobbnak bizonyult Burdonnál, így két kör után mindkét csapat neve mellett 30 tus állt az eredményjelzőn.
A hajrában óriási csata folyt a páston, előbb a lengyelek elhúztak 35:32-re, majd Krajnyák remek vívásának köszönhetően már a magyaroknál volt az előny 40:38-ra. Az utolsó párban Veres vívott Fidrychhel, aki ugyan több tust adott az asszóban, 6:4-gyel kiegyenlített, de az utolsó, mindent eldöntő találatot a magyar vívó vitte be, így meglett a bronzérem.
„Nagyon szoros mérkőzés volt – nyilatkozott Veres Amarilla. – Ez az első paralimpiám és ez volt az első alkalom, hogy én voltam a befejező ember a csapatban, miután a legerősebb emberünk, Krajnyák Zsuzsa tegnap, a tőr egyéni bronzmeccsen megsérült. Még új vagyok, de sikerült megcsinálnom, hihetetlen!"
„A két edzőnk elmondta, hogy mit csináljak és hogyan fejezzem be a meccset. Semmi mást nem kellett csinálnom, mint végezni a dolgomat, szúrni. Csak erre gondoltam. Aztán az utolsó tus után sírva fakadtam. Nagyszerű érzés volt” – fogalmazott Veres Amarilla.
ÚSZÁS
A délelőtti időelőfutamok során Sors Tamás a legjobb idővel került be a 100 méteres pillangóúszás esti fináléjába. A nőknél ugyanebben a számban és ugyanebben a kategóriában a mindössze 14 éves Konkoly Zsófia - a riói magyar küldöttség legfiatalabb tagja - ugyancsak megnyerte az előfutamát, s 1:10.75 perccel, az ötödik helyen jutott be a fináléba. A Rióban egy-egy ezüstnél és bronznál tartó Pap Bianka (S10) ezúttal 400 méter gyorson úszott, ő a második legjobb időt teljesítette délelőtt (4:42.81 p). Rajtuk kívül Adámi Zsanett (S2) 50 méter háton előfutam nélkül került a döntőbe.
A férfi 100 pillangó volt az esti program első fináléja, Sors időeredményének köszönhetően a 4-es pályára kapott besorolást. A lelátó erősen foghíjas volt, de ez a magyart nem zavarta, óriási tempóban kezdett, s ötven méternél tisztán ő fordult elsőként. Egészen a hajráig ő tempózott az élen, az utolsó húsz méterre azonban elfáradt, s nemcsak Morlacchi, hanem a görög Dimosztenisz Mihalencakisz is elment mellette, a győzelem végül utóbbié lett, aki egyéni csúcsot úszva szerezte meg az aranyérmet. Sorsnak ezúttal a bronz jutott.
„Lehet, hogy rosszul építettem fel a taktikát. Menekülés a győzelembe, így hívjuk egymás között, amit csináltam, nagyon jól mentem, de a végén már éreztem, hogy nem bírom felemelni a karomat, már nagyon fájt – mondta a versenyről a kétszeres paralimpiai bajnok versenyző. – Ennyi volt bennem, de nem vagyok csalódott, inkább boldog. Nagyon jó időt úsztam. Ezt egy jó zárásnak fogom fel, én többet ugyanis már nem úszok 100 méter pillangón.”
Hozzátette: abban is biztos, hogy paralimpián sem szerepel többet, de hogy az úszást is abbahagyja-e, azt még nem döntötte el. Sors úgy fogalmazott: abszolút elégedett a riói szereplésével, mert érmei mellett voltak helyezései is.
A nőknél ugyanebben a számban és ugyanebben a kategóriában a 14 éves Konkoly Zsófia - a riói magyar küldöttség legfiatalabb tagja - az ötödik helyen jutott be a fináléba, ahol remekül teljesített, ötven méternél másodikként fordult, majd a hajrát is jól bírta, s harmadikként csapott be a célba.
„Nagyon boldog vagyok, nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog. Jól osztottam be az erőmet, de nem maradt bennem semmi, ha van még öt méter, biztosan megelőz a mellettem úszó” – mondta a fiatal sportoló, aki pénteken még 100 méter háton is szerepel Rióban.
Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka ötödik lett 400 méteres gyorsúszásban. A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc versenyzője korábban 200 méter vegyesen harmadik, 100 méter háton pedig második lett, most azonban nem volt esélye az éremszerzésre.
Adámi Zsanett az egyes pályán úszott az 50 méter hát hétfős fináléjában, s egy riválisát sikerült megelőznie.
ATLÉTIKA
Az atlétikai stadionban csütörtökön egyedül Csontos Piroska (T20) volt érdekelt a magyarok közül, s 4.50 méteres ugrásával nyolcadik lett a távolugrás döntőjében.
(MOB-MTI, fotók: Szalmás Péter/MOB, Koszticsák Szilárd/MTI)
Keresés