Kampánynyitó esemény a budapesti judo világbajnokság népszerűsítésére
Judo for the World! (Judo a világnak!) címmel rendezett kampánynyitó eseményt a budapesti judo világbajnokság népszerűsítésére a Magyar Judo Szövetség. A látványos flashmob-akcióra június 1-jén csütörtökön a Hősök terén került sor, ahol 1000 judós 2017 postagalamb segítségével 2017 üzenetet indított el az ország számos pontjára és határainkon túlra.
Az eseményen a jelenlévőket köszöntötte és lelkesítette Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke és dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, de megjelentek a világbajnokságra készülő magyar válogatott tagjai, egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmeseink, aktív és már visszavonult sportolóink, ovis és veterán judósok egyaránt.
A jelenlévők között volt Tuncsik József, a sportág első magyar olimpiai érmese és Európa-bajnoka, a mai sztárok közül pedig Csernoviczki Éva és a szintén olimpiai érmes Ungvári Miklós. A vb-bronzérmes Karakas Hedvig és az Európa-bajnok Hadfi Dániel buzdító szavak után elmondta saját üzenetét a világbajnokságról, majd Karakas a beérkezett szurkolói üzenetekből olvasott fel néhányat.
Erre a napra sokan leporolták a régen használt judogit, hogy a judosport nagy családjának tagjaként megmutathassák a világnak, mennyire szeretik a judót, milyen sokat jelent számukra a hagyományok ápolása, milyen sokat adott számukra a civil életben a judót átitató tisztelet és fegyelem.
A Magyar Postagalamb Szportszövetség segítségével 2017 postagalamb mind egy-egy üzenetet vitt magával, ezeket az üzeneteket a magyar judósok – kicsik és nagyok egyaránt – írták és gyűjtötték össze az elmúlt hetekben. Néhány az üzenetek közül:
„Judo az életem!”,
„Judo: szerelem első látásra”,
„Judo világbajnokság, Budapest, itt a helyed, várunk!”,
„Sok szerencsét, sok bátorságot kívánok a vb-re!”,
„Sok sikert kívánok, imádom a judót”,
„Nyereséget mindhalálig, bátorságot életed végéig”,
de több galamb lábára is felkerült ugyanaz a rövid üzenet:
„Hajrá, magyarok!”
A sportág első budapesti világbajnoksága augusztus 28-ától szeptember 3-áig tart majd a Papp László Budapest Sportarénában.
(MJSZ-MTI, fotó: Szalmás Péter)
Keresés