Kárpáti György vasárnap dedikál
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a 83. Ünnepi Könyvhét keretében vasárnap 15 és 16 óra között a Alexandra Kiadó Vörösmarty téri pavilonjában dedikálja a „Melbourne,Miami Margitsziget – két olimpiai bajnok élményei „ címmel ismét megjelent kötetet.
-Megtiszteltetés, hogy ismét közreadják az 55 esztendővel ezelőtt egyszer már megjelent kötetet, azt azonban nagyon sajnálom, hogy egykori szerző társam Jeney László, az immár hat éve, a 83 éves korában elhunyt Pierre barátom ezt már nem érhette meg – mondta a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke, a népszerű Gyurika.
A tanulságos, egyben rendkívül szórakoztató és hiteles élménybeszámoló, -amelyet Peterdi Pál, az ismert sportújságíró rendezett sajtó alá - a melbournei olimpia eseményeit, a rendkívüli körülmények között nyert olimpiai bajnokság történetét, a Sports IlIustrated magazin által szervezett amerikai körutazás élményeit, majd az 1957 tavaszán elhatározott hazatérést eleveníti fel.
-A szigeti uszodában úgy fogadtak bennünket, mintha el sem mentünk volna. Egymás nyakába borultunk, nagyokat nevettünk. Újra egy csapat voltunk- olvasható a könyvben. A szülők pedig kedvencével, lekvárral megöntözött mákos tésztával várták Gyurikát a Népszínház utcai otthonukban.
A könyv immár két hete kapható az üzletekben és értesüléseink szerint már több,mint kétezer példányban elkelt, ami a sportkedvelők érdeklődését bizonyítja
Keresés