Kerekesszékes termet avattak Nyíregyházán
Kerekesszékes vívótermet avattak csütörtökön Nyíregyházán, ahol a létesítményt Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára adta át.
A többszörös paralimpiai bajnok és olimpiai csapatbronzérmes vívó beszédében kiemelte: a terem kialakítása jelentős állomás lehet Nyíregyháza vívósportjának életében, hiszen ezzel megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy a város mozgássérült sportolói is megismerkedhessenek a legeredményesebb magyar olimpiai sportággal.
Az államtitkár-helyettes hozzátette, hogy a tárgyi feltételek mellett a szakemberháttér is adva van az eredményes munkához, mivel a Nyírsuli Kft. színeiben a nyíregyházi vívók Pákey Béla és Szilassy Bence edzők irányításával sajátíthatják el az alapokat, akik közül Pákey legutóbb a német olimpiai csapatot készítette fel a világversenyre.
Kósa Árpád, a Nyírsuli Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezetnél – amely a fejlesztésekkel együtt az idén mintegy 400 millió forintos költségvetésből hat, atlétikai, labdarúgó-, kézilabda-, kosárlabda-, röplabda-, és úszószakosztályt működtet – szeptemberben indították el a kardvívó programot, a helyi iskolák tanulói közül hatvanan jelentkeztek és kezdték el az edzéseket. A mozgásukban korlátozott, de vívni akaró fiatalok toborzása pedig most indul, a kerekesszékes vívóterem avatása után.
Ezzel – jegyezte meg – teljessé válik a városban a vívósport, hiszen Nyíregyháza legnagyobb sportegyesületénél, az NYVSC-nél 2000-től működik tőrvívószakosztály.
Batizi Tamás, a nyíregyházi polgármesteri hivatal kabinetvezetője tájékoztatása szerint a kerekesszékes vívótermet a helyi önkormányzat támogatásával egy tavaly bezárt általános iskola épületében, a vívók által használt tornacsarnok mellett alakították ki, míg a technikai berendezéseket Szekeres Pál helyettes államtitkár adományozta a létesítménynek.
Keresés