Két szakág, két pálya – egy bajnok

Olimpiai ezüst- és bronzérmes vívó, aki két fegyvernemben is komoly eredményeket ért el, pályafutása azonban messze túlmutat a sporton. Ma 85 éves olimpikonunkat, Marosi Józsefet köszöntjük.

Marosi József 1934. október 16-án született Budapesten. Gyermekkorát a belvárosi Semmelweis utcában töltötte – szinte sorsszerű, hogy ugyanebben az épületben egy vívó edzőterem is helyet kapott. A későbbi olimpikon húga, Paula társaságában vágott bele a sportágba – ő később olimpiai- és világbajnok tőröző lett. Első edzője Ganzmann Ferenc volt, aki előbb a tőrrel, majd a párbajtőrrel ismertette meg.

1952-ben a Budapesti Haladás igazolt vívója lett. Első komoly nemzetközi eredményeit 1954-ben érte el: a cremonai ifjúsági világbajnokságon 5. lett tőrben, főiskolai világbajnok lett Budapesten csapatban, majd ugyanebben az évben Luxemburgban bronzérmes lett a Gerevich Aladár nevével fémjelzett tőrválogatott tagjaként. Ekkortól stabilan számítottak rá mind a tőr-, mind a párbajtőrcsapatban – ez azért is érdekes, mert rajta és csapattársán, Sákovics Józsefen kívül kevesen tudtak mindkét fegyvernemben maradandót alkotni. Egy évvel később a római világbajnokságon a tőrcsapattal már a 2. helyet szerezte meg, emellé pedig egy párbajtőr csapatbronz is került a vitrinbe.

Az 1956-os melbourne-i olimpiára mindkét fegyvernemben kvótát szerzett, így két csapattal is dobogóra állhatott. Párbajtőrben Magyarország a Marosi József, Balthazár Lajos, Berzsenyi Barnabás, Nagy Ambrus, Rerrich Béla, Sákovics Jözsef összeállításban állt pástra – egyetlen legyőzőjük az egyéniben győztes Carlo Pavesivel, valamint a hatszoros (ekkor még „csak" háromszoros) olimpiai bajnok Edoardo Mangiarottival felálló olasz válogatott volt. A tőrözők között Fülöp Mihály, Gyuricza József, Sákovics József, Somodi Lajos és Tilli Ede alkották a bronzérmes keretet. A játékokat természetesen háttérbe szorították a Magyarországon zajló események. Az októberi forradalomról így nyilatkozott korábban: „Sokkal rosszabb volt, mintha itthon lettünk volna, mert minél több emberen ment át egy-egy hír, annál rosszabb lett végül. Elég szörnyű dolgokat hallottunk, és nagyon sokára jutott el hozzánk egy-egy információ."

1960-ban Rómába már párbajtőr világbajnokként utazott (Budapesten csapatban győztünk), igaz, itt már csak ebben a szakágban szerepelt. Honfitársainknak végül a negyedik helyen zártak az olasz fővárosban. Marosi klubja ekkor már az Orvosegyetem SC volt, mellyel 1964-ben elsőként nyerték meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, majd kétszer is megvédték címüket. A válogatottnak 1963-ban, a profi sportnak 1966-ban mondott búcsút.

Marosi József egyéni eredményei mellett kiemelkednek csapatban elért sikerei. Elmondása szerint ennek oka az lehet, hogy „van, akire nagy felelősséget rakott, hogy a csapatért kell vívni, engem inkább felszabadított, egy nemes feladatnak fogtam fel, és még inkább kitettem a lelkem, mint egyéniben". Stílusa leginkább az erőre és a gyorsaságra épült, így a kevésbé mozgékony versenyzők ellen tudott a leghatékonyabban vívni – ezt pedig csapatban sokkal könnyebb volt kiaknázni.

Sportpályafutása mellett szakmai életútja is kiemelkedő. 1958-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett épületgépész diplomát – ezt a későbbiekben egy hűtőtechnikai, majd egy gazdaságtechnikai képzéssel fejelte meg. Az 1960-as években a Középülettervező Intézetnél helyezkedett el – 1964-es osztályvezetői kinevezésének nagy szerepe volt a visszavonulásában is. 1972-től egészen 1994-es nyugdíjazásáig gépészfőmérnöke volt az intézetnek, miközben a Magyar Iparművészeti Főiskolán oktatott, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépész Tagozatában minősítő bizottsági elnök lett, építészetéhez pedig többek között a Budavári Királyi Palota rekonstrukciója is köthető. Elmondása szerint a kitartását és kiváló emberismeretét is a sportból emelte át élete más területeire.

Nyugdíjas éveit Budán tölti. Hobbijai közé tartozik a borászat, valamint a küzdősportok iránti rajongás is, de emellett a sportolással sem hagyott fel teljesen. Bár karrierje során az aranyérmek elkerülték, a sport és az építészet területén is maradandót alkotott. 85. születésnapja alkalmából boldog születésnapot kívánunk korábbi olimpikonunknak!

(Források: Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar Sportéletben?, Rózsaligeti László: Magyar Olimpiai Lexikon 1896-2012, Jocha Károly: ötkarikás beszélgetések II., beac.hu)