Kiállítás-megnyitó, megemlékezések, sportfórum, újságíró-kongresszus, vándorgyűlés előkészítése
A Magyar Olimpiai Akadémia az elmúlt hetekben is több alkalommal képviselte az olimpiai családot. Ezek színes tárháza, összefoglalója olvasható alább.
Március 18-án Várpalotán, a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban rendezte a Várpalotai Olimpiai Baráti Kör a szokásos kiállításának megnyitóját. Budai László, a könyvtár igazgatója üdvözölte a megjelenteket, köztük Győr Bélát, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkárát. Pócsik József iskolaigazgató, a Baráti Kör alelnöke bemutatta a kiállítókat, a kiállított ereklyéket, majd felkérte Urr Anitát, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárát, aki bemutatta a szövetségük által átadott képsorozatot, amely a kiállítás idei fő témáját, a Tokióban rendezett paralimpiát. Ezután Szöllősi János, a Kör elnöke megnyitotta a kiállítást, majd ajándékkal köszöntötte a 17 év után, a Kör titkári tisztségéből visszavonuló Miklós Lászlót, valamint az MPB és a MOA főtitkárát. A kiállítás megtekinthető a könyvtárban keddtől-péntekig 8 és 18 óra, szombaton 8 és 13 óra között.
Március 21-én Nyíregyházán, a Városházán megrendezett Magyar Sportújságírók Szövetsége közgyűlésén Vásárhelyi Tamás, az M4 Sport szerkesztő-riportere, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnökségi tagja, aki mindkét sporttörténeti magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó aranyérmet közvetítette Phjongcshangból, majd Pekingből, Gyulai István-díjat kapott. Vásárhelyi Tamás laudációját Győr Béla MOA-főtitkár, a MSÚSZ Etikai Bizottságának vezetője tartotta. Gratulálunk Vásárhelyi Tamásnak a kitüntetéshez.
Március 23-án a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola tornatermében sportfórum keretén belül köszöntötték az iskola volt két tanulóját, az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpárt, Liu Shaoangot, Liu Shaolin Sándort, és edző-menedzserüket, Bánhidi Ákost. A Riersch Tamás által moderált, jó hangulatú beszélgetés közben Zugló polgármestere és az iskola vezetése is ajándékokat adott át a bajnokok és edzőjük részére. Az iskola meghívására a fórumon részt vett Győr Béla is.
Március 25-én Kisbéren, a Wass Albert Művelődési Ház és Városi Könyvtárban szervezőbizottsági ülést tartott az elmúlt hetekben, Ete községben megalakult bizottság a 75. MOA Vándorgyűlés előkészítése érdekében. Győr Béla, a bizottság vezetője; dr. Printz János, MOA tanácstag, a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület elnöke; Komka Magdolna, Zsivótzky Gyula özvegye, atléta olimpikon, és dr. Udvardi Erzsébet, a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület alelnöke, a szervezőbizottság tagjai megbeszélést folytattak Iványiné Kele Mártával, a művelődési ház és könyvtár igazgatójával. Megállapodtak abban, hogy 2022. május 7-én, szombaton rendezik a városban a következő, jubileumi, 75. MOA Vándorgyűlést. A pontos program és a meghívók készítése és megküldése folyamatban van.
Az Aranycsapat legendái előtt tisztelgett a Kárpátia Sport Polgári Társulás, Kárpát-medence ifjúsága, a budapesti Szent István Bazilika Altemplomában, a Kárpátia Sport Polgári Társulás, az Aranycsapat Testület, Budapesti Városvédő Egyesület t Csoportja és az MTK Baráti Kör szervezésében 2022. március 28-án. A MOB és a MOA koszorúját Győr Béla helyezte el az Aranycsapat altemplomban nyugvó tagjainak urnája előtt.
2022. április 1-jén az Aranycsapat Alapítvány rendezett megemlékezést a Szent István Bazilika Altemplomában, Puskás Ferenc születésének 95. évfordulója alkalmából. A bajnok sírja előtt Kű Lajos, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd méltatta Puskás Ferenc életútját. Az olimpiai család virágát Győr Béla helyezte el a sírnál.
A környezetvédelmi nevelés jegyében hirdette meg idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal, a Víz világnapja témakörben a Katonaolimpikonok Baráti Kör az általános iskolások részére környezetvédelmi rajzversenyét. A szervezet nagy hangsúlyt fektet a környezet megóvására. Kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelem és a sport közötti kapcsolat tudatosítására, amit a szabadban, tiszta környezetben való sportolással kíván népszerűsíteni. Világszerte március 22-én ünnepelték a Víz világnapját, amelynek fontos célja, hogy e nélkülözhetetlen természeti kincs az emberi gondolkodás középpontjába kerüljön és vigyázzunk rá úgy, hogy a következő generációk számára is elérhető legyen. A rajzpályázat megszervezésében az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, valamint a Kaposvári Honvéd Sportegyesület is közreműködik. Gavlik Péter ezredes, az alakulat parancsnoka fontosnak tartja az ifjúság környezettudatos látásmódjának kialakítását, fejlesztését, illetve a gyermekek egészségtudatos és sportközpontú nevelését, így évről-évre egyre több kaposvári iskola vesz részt az alakulat sportrendezvényein, és a már kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően az intézmények pedagógusai ezúttal is örömmel vették a megkeresést. A versenyre négy helyi iskola alkotó kedvű diákjai jelentkeztek, és a rövid határidő ellenére is szép számmal érkezett pályamunka. A rajzpályázat eredményhirdetésén az alakulat parancsnoka a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy utcai tagiskolájában adta át az első három legszebb pályamunkáért járó elismerést. A négy városból beérkező pályaművek közül a Katonaolimpikonok Baráti Kör zsűrije választja ki a legszebb három-három művet. Ezek közül április 22-én, a Föld napján kerül ki a győztes mű.
(MOA/GyB; fotó: Cseh Péter, honvedelem.hu)
Keresés