Kialudt a láng Lillehammerben - Lausanne átvette a zászlót
A vasárnap esti záróünnepéllyel befejeződött a II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok. Lillehammer 10 napig látta vendégül 71 ország, a játékok programjában szereplő téli sportágakban versenyző 14-18 éves fiataljait. A 15 fős Magyar Ifjúsági Csapat négy éremmel és négy pontszerző helyezéssel zárt. A fiatalok hétfő délután érkeznek Budapestre.
A játékok utolsó versenynapján, vasárnap a magyarok nem álltak rajthoz, számukra szombaton véget ért a viadal, így az utolsó napot pihenéssel tölthették, kultúrális eseményeken vehettek részt.
Vasárnap Lillehammerben másodszor aludt ki az olimpiai láng, hiszen 1994-ben a felnőttek számára rendeztek a norvég városban téli olimpiát. A tisztességesen helyt álló magyar fiatalok büszkén intettek búcsút a záróünnepély alkalmával Lillehammernek, számukra már a 2018-as, pjongcsangi játékok lehet az újabb ötkarikás kihívás.
A vasárnap esti ünnepségen részt vett és felszólalt Thomas Bach, a NOB elnöke; a következő játékok rendező városának nevében Daniel Brelaz polgármester vette át az olimpiai zászlót.
Az első téli ifjúsági olimpiát Innsbruckban rendezték, ott két jégkorongéremmel zárt az akkori csapat, Lillehammerben összesen négy medál jutott a magyar fiataloknak.
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petra volt a legsikeresebb, aki 500 méteren és a vegyes váltóversenyben egyaránt ezüstérmes lett, sporttársa, Liu Shaoang 1000 méteren, a műkorcsolyázó Medgyesi Fruzsina a vegyes csapatversenyben lett harmadik. Pontszerzőként negyedik lett Jászapáti Petra 1000 méteren, ötödik - egy óvást követően a negyedik helyről - Vértes Nátán jégkorongozó az ügyességi számban (Skills Challenge), Sziklási András rövidpályás gyorskorcsolyázó ezren, illetve ő még begyűjtött egy hatodik helyezést a vegyesváltó tagjaként is. Nagyon ígéretes eredményt ért el többek között az alpesi síző Szőllős Barnabás is, aki szlalomban - hasonlóan Miklós Edit szocsi eredményéhez - hetedik lett, így épp lemaradt a pontszerzésről.
A Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat hétfőn a kora délutáni órákban ér Budapestre, fogadásukra fél háromtól a MOB székházában kerül sor.
A következő, III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokat négy év múlva rendezik Svájcban, abban a városban, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelye is van: Lausanne-ban.
A lillehammeri ifjúsági olimpiával kapcsolatos híreinket (videókat, képgalériákat) - és a magyar fiatalok eredményeit - a mob.hu-n ide kattintva olvashatják és tekinthetik meg.
(MOB, fotó: lillehammer2016 és MOB/Szalmás Péter)
Keresés