2015-2019: Baku emberi öröksége
A bakui nyári EYOF lebonyolítását több ezer önkéntes és helyi szakértő segítette áldozatos munkájával. Ezek egyike volt Sevda Jahangirova, aki „emberi örökségként" hivatkozik azokra a tapasztalatokra, melyekre a multisport-események során tettek szert.
Jahangirova először a 2015-ös első Európa Játékokon ismerkedett meg a sportvilággal. Miután gyakornokként segítette az Európai Parlament munkáját, úgy döntött, valami újjal szeretne hozzájárulni hazája társadalmi fejlődéséhez.
„Mikor meghallottam, hogy az Európa Játékok névre hallgató elképesztő eseményt nálunk rendezik, úgy gondoltam, itt az alkalom, amire vártam, és mindenképpen csatlakoznom kell a projekthez" – emlékezett vissza. „Nem csak azért, mert kedvelem a dinamikus munkát, de azért is, mert szerettem volna kivenni a részemet abból, ahogy hazám Európa legjobb sportolóinak vendégül látásával, valamint az első Európa Játékok versenyeinek lebonyolításával történelmet ír."
2015-ben aztán tapasztalt nemzetközi szakemberek mellett igyekezett minél több képességet elsajátítani, és minél mélyebb tudást szerezni. Jahangirovára akkora hatással volt az Európa Játékok, hogy 2017-ben az Iszlám Szolidaritási Játékok alatt is önkéntességet vállalt. Ebben az évben a Forma-1-es azeri nagydíj kommunikációs csapatához is csatlakozott, majd a minszki Európa Játékokra az Azerbajdzsáni Köztársaság Nemzeti Olimpiai Bizottságának szolgáltatásügyi vezetője lett. Pályafutásának sikeressége szerinte a tudás hatékony átadásának volt köszönhető a 2015-ös kontinentális sportesemény alatt – és szerinte ennek nem ő volt az egyetlen haszonélvezője.
„Az Európa Játékokon szerzett tapasztalatok fiatalok százainak életére voltak hatással. Sok esetben későbbi pályájukat is meghatározták" – mondta Jahangirova. Az ifjú azeri utóbbi 5 évének legfontosabb üzenete véleménye szerint az, hogy az ilyen sportesemények olyan szakmai és személyes előnyökkel járnak, melyek a résztvevők teljes későbbi életét végigkísérik. A barátságok, a szembesülés önmagunkkal, és a csapatmunka valódi értékével – számára ezek a játékok legjelentősebb hozadékai.
Későbbi céljai között természetesen az olimpia is szerepel. „Folytatni fogom pályámat ezen a területen, mert hiszek a sportban, és abban, milyen komoly ereje van" – tette hozzá.
A Jahangirováéhoz hasonló történetek rávilágítanak a sportesemények egy olyan oldalára is, amely kevésbé kerül a reflektorfénybe. A versenyek nemcsak a pályán és a lelátón hozzák össze az embereket, a közös munka pedig megtérül – nemcsak aranyérmekben, sportlétesítményekben vagy dollárokban, hanem személyes élményekben is.
(eurolympic.org, fotó: baku2019)
Keresés