95 éves a kűrkirálynő!
Pénteken ünnepli 95. születésnapját az 1948-as svájci téli olimpia páros műkorcsolyaversenyének ezüstérmese, a világbajnok Kékessy Andrea, aki sikerekben bővelkedő sportpályafutása alatt nem csupán remek élményekkel, hanem nevében egy „s” betűvel is gazdagodott. Isten éltesse!
Az 1926. szeptember 17-én Budapesten világra jött Kékessy Andrea életében 1932 óriási fordulatot hozott. Ekkor, egy bemutató erejéig a magyar fővárosba érkezett a norvég jégkirálynő, a későbbi háromszoros ötkarikás győztes Sonja Henie, akinek kűrje olyannyira elnyerte az akkor hatéves kislány és annál is inkább édesapja tetszését, hogy a családfő eldöntötte: „márpedig Andrea korcsolyázni fog!”.
Nem sokkal később Kékessy Andrea beiratkozott a Budapesti Korcsolyázó Egyletbe és ettől kezdve hosszú éveken át táncolt pengeélen. De nem csak szó szerinti értelemben, hiszen egy második világháborús bombázásnál az élete is csupán hajszálon múlt. Történt ugyanis, hogy egy 1944-es klagenfurti verseny alatt a szövetséges hatalmak szőnyegbombázása a földdel tette egyenlővé a szállodájuk felét. Szerencsére éppen nem azt a felét, ahová a civilek menekültek.
Kékessy eleinte egyéniben is remekelt, hiszen tehetsége még tízéves korában éppen egy olyan versenyen vált nyilvánvalóvá, ahol egyedül siklott a jégen és nyert, végül mégis párosban találta meg igazán számítását. Partnere a jégpályán Király Ede volt, akivel már a kezdetektől fogva kiválóan kiegészítették egymást. 1944 és 1948 között négyszer lettek magyar bajnokok, 1947-ben pedig szenzációs korcsolyázással a prágai Európa-bajnokságon is aranyérmet szereztek.
Ekkoriban keresztelték át a magyar műkorcsolyázónőt a nemzetközi sportsajtóban. Egy külföldi verseny után történt, hogy az AFP francia hírügynökség újságírója egy helyett két „s”-sel írta le tuábdósításában a nevét, így lett a Kékesyből Kékessy. A sportolót már akkor sem foglalkoztatta különösebben, hogy hány „s”-sel írják a nevét, ma pedig már szinte meg is feledkezett a dologról.
Na de vissza a rianó jégre! A Kékessy-Király páros 1948-ban, az Eb-győzelem után nem is annyira titkos esélyesként érkezett meg a St. Moritzban rendezett svájci téli olimpiára. De hol voltak még akkor a szuperszonikus, szinte megszólaló jégcsarnokok?! A versenyt a szabad ég alatt rendezték, a versenyzők ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, ami nem is kímélte őket. Annyi hó esett a párosok műkorcsolyaviadalának napján, amilyet a helyiek évtizedek óta nem láttak. A jégpályát minden kűr után kotrógépekkel takarították le, de ne legyenek kétségeink, nem voltak ideálisak a körülmények, hiszen a versenyzők a szinte összefüggő hófergetegben egymást is alig látták. Ez lehetett a zsűri egyetlen mentsége a finoman szólva is megkérdőjelezhető ténykedésére, vagyis, hogy nem láttak a rettenetes havazásban. A Kékessy-Király páros légies, elegáns és hibátlan korcsolyázást mutatott be, de a győzelemhez ez is kevés volt. Jött ugyanis a belga Lannoy-Baugniet duó, amelynek férfi tagja hiába követett el több szarvashibát, női korcsolyázója pedig hiába huppant jól láthatóan a fenekére, az aranyérmet mégis ők kapták. Ez volt a magyar sport első – azóta is aranyosan csillogó – ezüstérme a téli olimpiák történetében.
A Kékessy-Király duót a svájci ötkarikás játékok csalódása sem gátolta meg abban, hogy egy évvel később, a párizsi világbajnokságon felálljanak a dobogó tetejére.
A világbajnokság után nem sokkal Kékessy Andrea hosszas gyötrődés után úgy döntött, elhagyja Magyarországot. Előbb Ausztriába utazott, majd Kanadában, Ottawában telepedett le és azóta is ott él. Az első időszakban még nem szakadt el teljesen a korcsolyázástól, táncolt jégrevüben és gyerekeket tanított jégen járni. Később titkárnőként dolgozott.
Három gyermeke született, akikkel angolul beszélget, ő maga viszont még ma is tökéletes magyarsággal fogalmaz.
Kékessy Andrea ma 95 éves. Isten éltesse!
(MOB-összeállítás; képek: MTI)
Keresés