A görög Spyros Capralos az Európai Olimpiai Bizottság új elnöke
Tisztújító kongresszust tart Athénban az idén 50 esztendős Európai Olimpiai Bizottság (EOC). A görög fővárosban zajló eseményen a szervezet új elnökének a 2021-2025-ös ciklusra a Görög Olimpiai Bizottság első emberét, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját, Spyros Capralost választották. Az európai olimpiai közösség fórumán – melyet az NOB elnöke, Thomas Bach is köszöntött – Magyarországot Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Vékássy Bálint főtitkár képviseli.
A görög sportdiplomata – aki a szervezet 9. elnöke – a dán Niels Nygaarddal szemben 34:16 arányban nyerte az elnökválasztást. Alelnöknek a litván Daina Gudzineviciutét, kincstárnoknak az osztrák Peter Mennelt választották, a főtitkár továbbra is az olasz Raffaele Pagnozzi – számol be róla honlapján az Európai Olimpiai Bizottság.
„Elkötelezett, nyitott gondolkodású, átlátható elnök leszek minden nemzet számára” – mondta megválasztását követően az új elnök, akinek célja Európa helyének megerősítése az olimpiai mozgalomban. A görög sportvezető Janez Kocijančič helyére lép, aki 2020. június 1-jén hunyt el 78 éves korában; a szervezetet azóta megbízott elnökként Niels Nygaard vezette.
Capralos korábban az első két Európa Játékok (Baku 2015 és Minszk 2019) Koordinációs Bizottságának elnöke volt, és jelentős szerepet játszik a játékok harmadik kiadásának megszervezésében, amelyet Krakkó-Malopolszkában 2023-ban rendeznek – ennek bizottsági elnöke Hasan Arat.
Az 1955-ös születésű Spyros Capralos sportolóként tagja volt az 1980-as és 1984-es olimpián részt vett görög vízilabda-válogatottnak. 2009 óta a Görög Olimpiai Bizottság elnöke és ugyanezen év novemberétől az EOC Végrehajtó Bizottságának tagja. 2019-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.
Jó kapcsolatot ápol a MOB vezetőivel, ő is részt vett a közép- és délkelet-európai országok (Central & South – Eastern European NOCs Meeting, CSEENOCs Group) olimpiai bizottságai vezetőinek rendezett budapesti találkozón május végén.
Az Európai Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottságának tagjai (2021-2025): Hasan Arat (TUR), José Manuel Araújo (POR), Jean-Michel Brun (FRA), Victoria Cabezas (ESP), Mihai Covaliu (ROU), Líney Rut Halldorsdóttir (ISL), Berit Kjoll (NOR), Zlatko Matesa (CRO), Annamarie Phelps (GBR), Uschi Schmitz (GER), Cristina Vasilianov (MDA) és Djordje Visacki (SRB).
Magyar sportdiplomáciai vonatkozás, hogy mint arról beszámoltunk, az európai szervezet új alapszabályát egy munkacsoport készítette elő, amit Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke vezetett.
(MOB; fotó: EOC, MOB/Szalmás Péter)
Keresés