A kosárlabda csillagai
David Robinson
Első olimpiai győzelmét Larry Bird, Magic Johnson és Michael Jordan csapattársaként ünnepelte, de még a Dream Teamből is kiemelkedett 216 centijével.
Pedig egyetemi éveinek elején még csak 201 centis volt, vagyis huszonévesen egy fejjel magasabb lett, mint volt, ám messze nem csak ezért tartozik a legkülönlegesebb sportemberek közé. Egyszer kiérdemelte az NBA legértékesebb játékosának járó díjat, de átadhatták volna neki a legértékesebb embernek járó kitüntetést is, ha lenne ilyen.
Sokoldalúsága egészen rendkívüli az amerikai kosárlabdázók között: több hangszeren játszik, az amerikai haditengerészet tisztje, matematika- és sakktehetség, a San Antonio-i Oak Hills-templom elöljárója, adományait tekintve minden idők legbőkezűbb sportolója, és ami mindebből következik: szerény és intelligens.
Mivel édesapja is a tengerészetnél szolgált a családja állandóan vándorolt, David így az Egyesült Államok legdélebbi pontján, a floridai Key Westen született, de aztán a család Virginiában telepedett le.
Itt kezdte a főiskolát, aztán jött a Tengerészeti Akadémia, a matektanulás, az egyetemi sakkozás, sőt… Olyan érzéke volt szertornához, hogy a versenyeken magasabb pontszámokkal jutalmazták, mint a tornászokat, pedig húsz centivel nagyobb volt mezőnynél, ami ebben a sportágban nem éppen előnyös.
Ekkor még csak húsz centi volt közte és egy átlagember között a különbség, amikor felmentették a katonai szolgálat alól, már harmincöt centire nőtt a differencia. (Utólag örülhet, hogy felvették az akadémiára, mert 203 centi fölött senki nem juthat be, így 201 centisen éppen átsuhant a léc alatt.)
Az egyetemi kosárbajnokságban választotta magának az 50-es mezt, amellyel később egybeforrt a neve.
A San Antonio Spurs már 1987-ben kiszúrta magának, de két évet még le kellett húznia a hadseregnél, onnan aztán tényleg kinőtte magát, mivel a tengeralattjárókon legfeljebb periszkópként lehetett volna alkalmaznia ekkora mérettel. Beceneve, az „Admirális” azért ráragadt, pedig csak a hadnagyi rangig vitte.
Az 1989-ben San Antonióba költözött, és megfordította a város történetének menetét. Az NBA-ben olyan még nem fordult elő korábban, hogy egy 21-61-es győzelem-vereség mutató egy éven belül 56-26-ra változik, azóta is csak egyszer történt nagyobb fordulat: amikor Tim Duncan a csapattársa lett.
1994-ben a szezonzáró meccsen David Robinson 71 pontot dobott a Los Angeles Clippers kosarába, egy év múlva ő lett a bajnokság legértékesebb kosarasa, már csak a bajnoki címért járó gyűrű hiányzott neki.
1997-ben kidőlt a sorból, de Robinsont még a sérülésében is megáldotta a Jóisten. A Spurs nélküle csak 20-szor tudott győzni a szezonban és 62-szer kikapott, ám ennek köszönhetően elsőként választhatott magának játékost az egyetemi bajnokságból, így draftolta Duncant.
San Antoniót ezután ledönthetetlen ikertornyok tették híressé és gazdaggá, a csapat megnyerte az 1999-es csonka szezont, majd 2003-ban ismét bajnok lett. E siker jelentette David Robinson teljes és tökéletes pályafutásának a végét, amelynek során több mint 20 ezer pontot dobott az NBA-ben.
És lám, arról írtunk eddig a legkevesebbet, amiről a legtöbbet kellett volna, olimpiai szerepléséről. Pedig nála többször egyetlen amerikai férfi sem vett részt a játékokon, huszonnégy olimpiai meccse, 280 pontja és 124 lepattanója is rekord.
Első olimpiája, az 1988-as nem sikerült túl fényesre az Egyesült Államoknak, a bronzérem e sportágban egyértelműen kudarcnak számít odaát. A Dream Teammel szerzett barcelonai bajnoki címét viszont - az álomcsapat néhány másik tagjával, Karl Malone-nal, John Stocktonnal, Scottie Pippennel, Charles Barkley-val - Atlantában megvédte, és ehhez még olyan társak akadtak, mint Hakeem Olajuwon és Shaquille O'Neal.
Győzelmeit Istennek köszönte, s az értük járó anyagi juttatásokból igyekszik minél többet visszaadni a kisebbeknek. Előbb fejenként 2 ezer, később 8 ezer dolláros ösztöndíjat adott gyerekeknek tanulás fejében, majd 2001 szeptemberében maga hozott létre a feleségével egy alapítványi iskolát San Antonióban, s eddig 9 millió dollárral támogatta.
Teresa Edwards
A női kosárlabdázás legfiatalabb és legidősebb olimpiai bajnoka is Teresa Edwards, öt olimpián járt, és négyről vitt haza aranyat.
Bár sikerei alapján ő a szebbik nem Michael Jordanje, hazájában sokkal kevésbé ismert, az NBA női változatában is alig játszott, kilenc éven át külföldi klubokban szolgált.
A családjában erős ellenállás mutatkozott afelé, hogy kosaras legyen, Cairóban (Georgiában is van ilyen város) eleinte le kellett tagadnia az édesanyja előtt, hogy edzések miatt jár haza későn. Pedig éppen egy kosaras kezdőcsapatnyi kölyköt nevelt otthon a mamája, de legnagyobb gyermekének álmait így sem támogatta.
Teresa ettől talán még erősebb vonzódást érzett a sportág iránt, és miután egyetemista lett, a Lady Bulldogs csapatával kétszer is négyes döntőbe került. A University of Georgia kosarasként beválogatták az 1984-es olimpiai keretbe, húszévesen aranyérmes lett.
1989-ben kétszeres olimpiai bajnokként szerzett oklevelet abból a tudományból, hogy mihez kezdjünk a szabadidőnkkel, aztán világkörüli útra indult.
Játszott Olaszországban, Japánban, Spanyolországban és Franciaországban, de közben mindig hű maradt Amerikához.
Tizenkilenc nemzetközi tornán képviselte hazáját, ezek közül tizennégyszer győzelemhez segítette. A barcelonai játékokon bronzéremmel kellett beérnie, Atlanta viszont igazi aranyolimpia lett a számára: az elején ő mondta el a sportolók esküjét, a végén neki (is) szólt az amerikai himnusz.
Még két évre otthon maradt Georgiában, és játékos-edzőként az Atlanta Glorynak szerzett dicsőséget. Az American Basketball League egyetlen játékosaként negyven pont fölé jutott egy meccsen belül (de nem is egy, hanem négy alkalommal), húsz pont fölötti átlagot produkált.
Harminchat évesen beválogatták a sydney-i olimpiai keretbe is, Nell Fortner szövetségi kapitány szerint minden szempontból tökéletes játékos volt, hihetetlen győzni akarással. Meglett a gyümölcse: negyedik aranya.
Az Egyesült Államokban olimpiai csúcsot tart a következő kategóriákban: a legtöbbször ő lépett pályára, ő lopta el a legtöbb labdát (meccs közben a pályán) és adta velük a legtöbb gólpasszt. A dobott pontok rangsorában a második, lepattanók szedésében a harmadik az amerikaiak között.
Harminckilenc évesen bemutatkozott a WNBA-ben, azért nem korábban, mert – de ezt lehet, hogy csakúgy mondta – pályafutása zenitjén is az újoncoknak járó fizetést kapta volna a profiligában. 2003-ban a Minnesota Lynx draftolta, Suzie McConnell Serio lett a vezetőedzője, akivel kétszer is együtt lett olimpiai bajnok.
2006 decemberében a csapat másodedzőjévé nevezték ki Teresa Edwardsot, aki az egyetlen amerikai kosaras, aki több mint három olimpiáján járt.
Keresés