A mieink már gőzerővel készülnek Bakura
Hétfőhöz 200 nap, és megkezdődik az első Európa Játékok Bakuban. A magyar csapat összetételét illetően még sok a kérdőjel, de néhány azért már kiegyenesedett.
Az Európa Játékokat első alkalommal rendezik meg 2015. június 12. és 28. között, és naponta érkeznek a hírek arról (mint ahogy a MOB helyszínen járó vezetői is rendre arról számolnak be), hogy az előkészületek a tervek szerint haladnak, és szemernyi kétségünk sem lehet afelől: emlékezetes multisporteseménynek leszünk a szemtanúi.
Azzal kapcsolatosan, hogy sportszakmai szempontból mi, magyarok hogy állunk bő fél évvel az EJ előtt, a MOB sportigazgatója, Fábián László adott helyzetértékelést.
„Eddig nagyjából 70-80 kvótát igazoltunk vissza, és a várakozásaink szerint ennek nagyjából a duplájánál áll meg a szám májusban, sőt: a 170-180 kvótás becslés sem túlzó.”
A sportvezető kiemelte, a MOB elsősorban azon sportágak érdekeit tartja szem előtt az EJ kapcsán, amelyekben az azeri fővárosból kvalifikálni lehet az olimpiára, vagy legalábbis a bakui verseny beleszámít a riói kvalifikációba.
Fábián László elmondta, a kajakosok, az ökölvívók és a birkózók rendkívül erős kerettel méretik meg magukat Azerbajdzsánban, de triatlonban, sportlövészetben és taekwondóban is komoly csatákra lehet számítani.
A MOB sportigazgatója hangsúlyozta, a hazai szakszövetségekkel kiváló az együttműködés. Erre példaként említette, hogy bár a műugrók három kvótát szereztek, csak kettőt használnak fel, hogy az erőforrások ne apadjanak el más fontos versenyekre sem.
Fábián László a közelmúltban Bakuban járt, és biztosra veszi, hogy a rendezésre egy rossz szavunk sem lehet majd.
„Mindenki gőzerővel dolgozott, pontosan tudta a dolgát – hallatlan profizmust tapasztaltam a helyszínen. Szuper körülményeket fognak biztosítani az azeriek, valamennyi feltétel adott lesz ahhoz, hogy sikertörténet legyen az első Európa Játékok.”
A multisporteseményen mintegy hatezer sportoló szerepel húsz sportág 253 versenyszámában. A viadalok központi helyszíne a 68 ezer néző befogadására alkalmas Nemzeti Stadion lesz.
(MOB/Czövek Oszkár)
Keresés