A MOB a tokiói sikerekhez hasonlókat kíván az NVESZ-nek
A Nemzeti Versenysport Szövetség 2021. december 8-án a budapesti Danubius Hotel Heliában NVESZ Nap 2021 néven sportszakmai előadás-sorozatot rendezett. Az eseményt követő NVESZ évzáró és évértékelőn dr. Mészáros János, a szervezet elnöke a bizakodás és a remény évének nevezte 2021-et. Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a tokiói olimpiai eredményekhez hasonló sikereket kívánt az NVESZ-nek a jövő évi Világjátékok tekintetében.
„Túl van fennállásának első öt évén a Nemzeti Versenysport Szövetség, ezalatt fel tudtunk nőni ahhoz, hogy önállóak lettünk, és önállóan kell képviselnünk az érdekeinket" – fogalmazott évzáró beszédében dr. Mészáros János, aki egyben a MOB Jogi Bizottságának elnöki feladatait is ellátja. Az NVESZ elnöke a koronavírus-járvány kapcsán azt mondta: „a covid megtanított arra is, hogy a nehéz körülmények között is csináljuk a dolgunkat”. Ebből a tekintetből a sportvezető a bizakodás és a remény évének nevezte a 2021-est. Hangsúlyozta: az NVESZ számára 2022 elsősorban a Világjátékokról fog szólni. Az idei olimpián és paralimpián elért sikereket dr. Mészáros János fantasztikusnak nevezte, hozzátéve: azt szeretné, ha a nem olimpiai sportágak is ezekhez tudnának majd csatlakozni az egyesült államokbeli Birminghamben jövő júliusban sorra kerülő multisport-eseményen.
Az évzárón Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizttság főtitkára méltatta a versenysport-szövetséget, az ernyőszervezethez kapcsolódó sportági szakszövetségek munkáját, és sok sikert kívánt az NVESZ sportágainak a jövőbeni szereplésekhez, a tokiói olimpiához hasonló eredményességet a jövő évi Világjátékokhoz.
„A sport államtitkárság 2022-ben az erőforrásait arra fordítja majd, hogy minél jobban és minél többet tudjon segíteni az NVESZ-nek” – idézte az NVESZ honlapja Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkárt. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szintén eredményes részvételt kívánt a birminghami szerepléshez.
Az évzárót megelőzően a szövetség sportszakmai előadás-sorozatot tartott.
(NVESZ, MOB; fotó: NVESZ/Vörös Nándor)
Keresés