A műkorcsolyázók utolsó esélye a kvótaszerzésre a Nebelhorn Kupa
Csütörtöktől szombatig rendezik meg a Nebelhorn Kupát, amely a műkorcsolyázók utolsó kvótaszerző lehetősége a jövő februári, phjongcshangi téli olimpiára. A játékok női mezőnyében már biztosan lesz magyar, ugyanis Tóth Ivett az idei vb-n elért huszadik helyével kvótát szerzett az ország számára.
A magyar színeket párosban a vb-24. Beklemiscseva Darja, Magyar Márk duó, míg jégtáncban a Janovszkaja Anna, Lukács Ádám kettős képviseli. Előbbi számban négy, utóbbiban öt indulási jogot osztanak ki a németországi Oberstdorfban.
Engi Klára, a magyar szövetség pontozásos szakági igazgatója szerint nehéz lenne meghatározni az esélyeket, mert ez tulajdonképpen az idény első versenye, így nem lehet tudni, hogy a pontozók miként értékelik az egységek új programjait.
"A versenyen olyanok is indulnak, akiknek már van kvótájuk, azaz nem feltétlenül a legjobb négy páros és öt jégtáncos jut indulási joghoz" - mondta az MTI-nek Engi, aki azt is megjegyezte, az éppen lemaradók lesznek a tartalékok.
A sportvezető szerint a jégtáncosok felkészülése zökkenőmentes volt, ugyanakkor a páros női tagja, Beklemiscseva bokatörést szenvedett az érkező lábán, emiatt az érdemi munkát csak másfél hónapja kezdte meg. Hozzátette, ennek ellenére az egységnek sikerült egy olyan új elemet megtanulnia, amikor egy dobást követően Beklemiscseva hármat forog a levegőben, mielőtt a férfi elkapja. Szerinte ez sokat segíthet, mert jóval magasabb technikai pontot kaphatnak.
A jégtáncosok csütörtökön 10 órától, míg a párosok 13.05-től mutatják be rövidprogramjaikat. Utóbbi kűrjét pénteken 13.45-től, míg előbbiét szombaton 9 órától rendezik.
Jégtáncban 18, párosban 16 kettős indulhat a játékokon.
(MTI)
Keresés