A műugrás csillagai
Greg Louganis
Ki tudná megmondani, miről híres a leginkább: arról-e, hogy a műugrás négyszeres olimpiai bajnoka, vagy arról, hogy a szöuli játékokon ugrás közben beverte a fejét, netán arról, hogy HIV-vírussal fertőzött.
Nemcsak úgy simán Greg Louganis, hanem Gregory Efthimios Louganis a teljes neve. Szamoai és svéd felmenői helyett örökbefogadott gyermekként egy görög-amerikai család nevelte fel, innen e szép és hosszú név. Mint azt a róla készült, és általa írt Breaking the Surface: The Greg Louganis Story című film bemutatja (amelynek magyar címe: A felszín alatt), mostohaapjánál az volt egyetlen esélye, hogy a családot híressé teszi.
A kaliforniai műugró Montrealban tíz méter magasból olimpiai ezüstérmet nyert tizenhat éves korában. Négy évvel később favorit lett volna három méterről is a moszkvai olimpián, ha az amerikaiak eljöttek volna. De otthon maradtak, így Greg Louganis első két olimpiai aranyát hazai pályán, Los Angelesben nyerte 1984-ben.
A harmadikat és a negyediket pedig Szöulban, annak ellenére, hogy az egyik gyakorlatát nem tudta végigvinni, mert két és fél fordulatos ugrása közben odaverte a fejét az elugró helyhez, majd koordinálatlan mozdulatokkal a vízbe zuhant. Szörnyülködve nézte a világ, különösen azután, hogy egy orosz műugró hasonló balesetben az életét vesztette akkoriban.
Louganis ráijesztett a vetélytársaira akkor is, amikor 1994-ben bejelentette, hogy az AIDS-betegséget okozó vírus hordozója, és már 1988-ban is az volt. Szöulban, ha enyhén is, de vér szivárgott a fejéből a medencébe a baleset után, úgyhogy a vallomása azokat rendítette meg a legjobban, akik utána ugrottak - ám kiderült, egyikük sem lett fertőzött.
Az amerikai sportembert, amint napvilágot látott szomorú titka, szponzorai mind elhagyták a Speedót kivéve, de a lelkiismerete ekkor találta meg, és felvilágosító kampányba kezdett az AIDS-ről.
Keresés