A NOB-elnök szerint politikai célok vezérelték a budapesti olimpia aláírásgyűjtő ellenzőit
Thomas Bach szerint politikai célok vezérelték a budapesti olimpia ellenzőit, akik aláírásgyűjtésükkel komoly veszélybe sodorták a 2024-es magyar fővárosi pályázatot.
Thomas Bach hozzátette, a népszavazás körül kialakult helyzetet hátsó szándékkal arra használták, hogy „feltegyék magukat Magyarország politikai térképére", s egyszerűen csak „nevet akartak szerezni maguknak". Bach az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában reagált azokra a felvetésekre is, miszerint ha Budapest kiszállna a versengésből, akkor másik két kandidáló, Párizs és Los Angeles a 2024-es és a 2028-as olimpiát is „eloszthatná" egymás között: „Szeretem, amikor az emberek az olimpiai rendezésről beszélnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy érdekli őket." Ezzel kapcsolatban ugyanakkor mind a francia, mind az amerikai pályázat vezetői kijelentették, hogy jelenleg csak a 2024-es ötkarikás játékokra összpontosítanak.
Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek. Az aláírások leadása után, péntek este Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról. Az Országházban lezajlott tárgyaláson megállapodtak abban, hogy jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is külön-külön áttekinti a helyzetet. Ezt követően - még szerda este, de legkésőbb a csütörtöki nap folyamán - Orbán Viktor és Tarlós István újból találkozik, és megvitatják a további szükséges teendőket.
A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen. A 2024-es ötkarikás játékokért Budapest, Párizs és Los Angeles verseng, a győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.
Borkai Zsolt MOB-elnök témában tett pénteki közleményét itt olvashatja.
A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetésének közleményét itt találják.
(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)
Keresés