A NOB tiszteletbeli magyar tagja pozitívan ítéli meg a riói olimpiát
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, a NOB tiszteletbeli - és a MOB elnökségi tagja, Aján Tamás szerint Rio de Janeiro jó olimpiát rendez, de jócskán akadtak a kedvező megítélést rontó hiányosságok.
A sportdiplomata - aki több évig a MOB főtitkári feladatait is ellátta - a súlyemelőversenyek végeztével úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy 2009-ben, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) odaítélte Rio de Janeirónak a rendezést, Brazília még szárnyalt gazdaságilag, politikai stabilitás volt az országban, azután viszont kedvezőtlen változás következett be. „Sajnos a játékok előtt politikai válság alakult ki, gazdasági krízis jött, seregnyi dolog, amit hét éve még nem lehetett látni. Olyan fejlemények, amelyek befolyásolják az egész olimpiát, az ideérkezők komfortérzetét - mondta, majd így folytatta: - Hiányosságok sora jött elő, például hogy részben vagy csak az utolsó percben készültek el sportlétesítmények, a szállodákkal kapcsolatos mizéria jelentkezett, akadtak bajok a szállítással, a közlekedéssel, a komfortérzés szempontjából ezek nagyon befolyásolták az ittlétet, a megítélést."
Aján Tamás a negatív példák között említette, hogy a súlyemelőbírók gyakorta saját zsebből fizették a taxit, hogy időben kiérjenek a versenyekre. „Végül azonban az ember a szépre emlékszik, a brazil emberek mentalitására, a pazar fekvésű város szépségére. Ezért a jó érzés marad majd meg bennünk, a kellemetlenségeket elfelejtjük, már csak azért is, mert versenyeink színvonala jó volt, remek hangulatban zajlottak, világcsúcsok, olimpiai rekordok születtek nagy számban" - szögezte le a magyar sportdiplomata, azt is kiemelve, hogy 93 ország emelői indultak Rióban, márpedig ennyi nemzet soha korábban nem képviseltette magát az olimpiák súlyemelő-viadalain. „Mindez azt mutatja, hogy a sportág óriási fejlődésben van, a súlyemelésre szüksége van a világnak, az olimpiai mozgalomnak" - tette hozzá.
A felvetésre, hogy a riói játékok előtti és alatti doppingesetek mennyire befolyásolták a súlyemelés helyzetét, ezt válaszolta: „Természetesen odafigyelünk a megítélésünkre, nemzetközi reputációnkra, ezért is értékelem jelentős mozzanatként, hogy Thomas Bach NOB-elnök két és fél órát töltött el a súlyemelőcsarnokban, nézte a versenyt, annyit tartózkodott nálunk, mint másutt sehol. Ahogy hallottam, más sportági versenyeken 30-35 percet töltött el, s nálunk nem udvariassági látogatást tett - mondta. - Ez azt igazolja, hogy a NOB meg van elégedve."
Az IWF elnöke kitért a NOB első emberével folytatott különtárgyalására is. „Thomas Bach négyszemközti megbeszélésünkön is kifejezésre juttatta elismerését az IWF-nek, amiért a doppingellenes harcban szilárd álláspontot foglaltunk el. Mi tagadás, ez nekem nagyon jól esett. AZ IWF részéről nagyon fájdalmas lépés volt, és személy szerint én is szenvedtem amiatt, hogy az oroszokat kizártuk az olimpiáról, de a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség nagyon kemény dolgokat tárt fel. Összességében a NOB-elnök látogatása nagyon pozitív volt, s további erőt adott ahhoz, hogy folytassuk küzdelmünket a dopping ellen, a tiszta sportért" - nyilatkozta Aján Tamás.
(MTI-MOB, fotó: MOB)
Keresés