A súlyemelők kapitánya kvótával térne haza az Eb-ről
Az utolsó kvótaszerzési lehetőséget ragadná meg a magyar súlyemelő csapat a norvégiai Fordében rendezendő olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon (április 8–16.). A kontinenstorna kapcsán Haragos Attila szövetségi kapitánnyal beszélgettünk.
A magyar válogatott kisebb súlycsoportban szereplő versenyzői csütörtökön utaznak Norvégiába, a nagyobb súlycsoportok képviselői pedig április 12-én. Haragos Attila szövetségi kapitány a mob.hu-nak elárulta: a csapat készen áll az Európa-bajnokságra. „A felkészülés jól sikerült, a felmérő versenyeken jó eredményeket értünk el. Néhányan elmaradtak a legjobbjuktól, de remélhetőleg Fordéban már nem fognak.”
Női csapatunk nagyon nehéz helyzetben van, hiszen az első hatban kell végeznie a kvótaszerzéshez. Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke korábban kihangsúlyozta, az első öt válogatottal nem tudjuk felvenni a versenyt, az utolsó kvótás helyért pedig óriási a verseny. A szövetségi kapitány szerint is bravúr lenne a kvótaszerzés. „A tisztes helytállás a célunk. Az olaszokkal, a csehekkel, a szlovákokkal és a spanyolokkal kell felvennünk a versenyt. Azt szeretném, ha mindenki javítana az egyéni csúcsán, kihozná magából a maximumot, és meglátjuk, ez mire lesz elég.”
A férfiaknál a kvótaszerzés az elvárás, ehhez a legjobb hét között kell végeznünk a csapatversenyben. „A szlovákokra és a csehekre kell nagyon odafigyelnünk. Az előzetes eredmények alapján bizakodó vagyok, reális lehet a 4–5. hely valamelyikének megszerzése és ezzel a kvóta kiharcolása – mondta a kapitány, aki kitért Nagy Péter szereplésére is. – Az Elnök Kupán 421 kg-mal zárt, de sokkal több van benne. Ha meglesz a kvóta, Rióban 420-430 kg körüli eredményt várnék tőle, összetettben a legjobb tízbe kerülés jó eredmény lenne.”
A 2015-ös houstoni világbajnokságon – ahol válogatottunknak nem sikerült a kvótaszerzés – több doppingügy ütötte fel a fejét, Bulgáriát ki is zárták, ám a büntetés megfizetése után versenyzői indulhatnak az Európa-bajnokságon.
„Nálunk hasonló eset nem fordulhat elő – utalt a doppingbotrányra Haragos Attila. – Több sportágban is buktak le sportolók az elmúlt időszakban, ami szomorú dolog. Rengeteg a vizsgálat, még az edzőtáborokban is, így nálunk hasonló eset nem történhet meg.”
A szövetségi kapitány előre is tekintett, az olimpia után sem áll meg az élet, sőt… „Néhányan már jelezték, hogy az olimpia után befejezik, így új csapatot építünk. A férfiaknál többek között Soóky Gergely és Nagy Péter a csapat erősségei maradnak továbbra is, melléjük hoznánk fel fiatalokat. A nőknél több ígéretes súlyemelőnk van, akiknek a technikáját kell javítani. Az utánpótlást irányító Gyurkovics Ferenc ellátogatott a diákolimpiára feltérképezni a jövő versenyzőit, biztató a helyzet” – zárta gondolatait Haragos Attila.
A norvégiai Fordében április 8. és 16. között rendezendő kontinensviadalon – miután a csapatkvalifikációs világbajnokságokon a magyar válogatottaknak nem sikerült kvótát szerezniük – egy-egy riói indulási jog kiharcolására van már csak mód. Ehhez a férfiaknak a nemzetek közötti csapatversenyben a legjobb hét, a nőknek pedig a legjobb hat között kell végezniük.
MAGYAR KERET AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGRA
NŐK
53 kg: Valkó Zsuzsanna Eszter
63 kg: Nagy Nikoletta
69 kg: Jung Beáta
75 kg: Molnár Boglárka, Szuromi Tímea
+75 kg: Bazsó Bianka, Gyűrűs Barbara
FÉRFIAK
56 kg: Kerekes Balázs
62 kg: Soóky Gergely
77 kg: Nagy Noel
85 kg: Kmegy Máté
94 kg: Vaspöri Gábor
105 kg: Gyurkovics Ferenc, Csató István
+105 kg: Nagy Péter
(MOB/IM)
Keresés