Döntött a NOB: a szenegáli Dakar lesz a következő ifjúsági olimpia házigazdája
A IV. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat Dakarban rendezik - így döntött a 2022-es esemény helyszínét illetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 133. kongresszusa hétfőn Buenos Airesben. A szenegáli lesz az első afrikai olimpiai esemény.
A NOB vezető testülete, végrehajtó bizottsága néhány nappal korábban, szeptemberben ítélte oda a rendezvényt a szenegáli fővárosnak, ezt hagyták jóvá a Buenos Aires-i kongresszuson a NOB tagjai - tájékoztat a nemzetközi ötkarikás szervezet hétfői hírlevele.
„Szenegál gazdaságilag az egyik legstabilabb afrikai ország, és ők voltak a legelhivatottabbak” – áll Ugur Erdener, az értékelő bizottság vezetője hétfői nyilatkozatában.
A szenegáli főváros a botswanai Gaboronéval, a nigériai Abujával és a négy várossal pályázó Tunéziával szemben nyerte el a rendezés jogát.
„Eljött Afrika ideje. Afrika a fiatalság kontinense” – mondta Thomas Bach NOB-elnök szeptember közepén.
Az első nyári ifjúsági olimpiát 2010-ben Szingapúrban, a másodikat 2014-ben Nanjingban rendezték, a harmadiknak október 6. és 18. között Buenos Aires ad otthont.
A NOB 133. kongresszusát október 8-9-én rendezik az argentin fővárosban.
(MOB-olympic.org)
Keresés