Az asztalitenisz csillagai

Jan-Ove Waldner

Bár nem egy kínait felsorolhatnánk, aki több olimpiai aranyat őriz otthon, míg a svéd asztaliteniszező csak egyszer nyert, európaiként mégis hadd tartsuk úgy számon, mint a legkiválóbb férfi játékost. Benne tiszteljük az egyetlen olyan bajnokot e sportágban, aki nem távol-keleti ország szülötte.

De tőle sem áll távol kelet: Kínában taníttatták az ütőforgatás titkaira, miután már ovis korban rájöttek példátlan tehetségére. A sportág őshazájában is hatalmas tekintélyt vívott ki magának, bár a Jan-Ove keresztnévnek is van egyfajta kínai kicsengése, arrafelé Lao Va a beceneve. Mondják „Örökzöld fának”, amire azzal szolgált rá, hogy húsz éven át tudta a legmagasabb szinten képviselni Svédországot, ami szintén egyedi ebben a rendkívüli szem-kéz összhangot és idegeket igénylő játékban.

A kétezres években azokkal a keletiekkel csatázott, akiket a kilencvenes évekbeli ellenfelei tanítottak, a kilencvenes években pedig azokkal, akiket nyolcvanas évekbeli vetélytársai neveltek.

Mind az öt olimpiáján bekerült egyéniben a legjobb tizenhat közé, négyszer a nyolc közé is, háromszor a legjobb négybe, kétszer a döntőbe. És egyszer, 1992-ben Barcelonában az ő nyakába akasztották az aranyérmet.

Pályafutása alkonyán - pontosabban csak azt hittük előtte, hogy leáldozóban vannak már napjai - harminckilenc esztendősen lett negyedik Athénban. Ekkor is méltón járt példaképe, Klampár Tibor nyomdokain, akinek utolsó nagy tette szintén egy olimpiai negyedik helyezés volt Szöulban. (Mivel előtte még nem szerepelt a programban az asztalitenisz, a hetvenes évek kétszeres világbajnokának, Klampárnak a fénykorában nem lehetett hasonló dicsőségben része.)

A két kortalan géniusz útjai 1982-ben Budapesten találkoztak, Waldner tizenhat évesen első világversenyén vett részt. Tanulni jött, és gyorsan tanult, Eb-ezüstérmesként tért haza, miután látta Klampárt aranyat nyerni csapatban.

Teng Ja-Ping

A sportág sikereit habzsoló kínai emberáradatból is magasan kilóg az eredményeivel, származása mellett nevében is hordozza, hogy ő minden idők legnagyobb pingpongosa.

Pedig már huszonnégy éves korában visszavonult, de addig...

Az asztalitenisz rövid, 1988 óta íródó olimpiai története során négy aranyérmet nyert, a barcelonai és az atlantai olimpián is övé lett a női egyes aranyérme, és Csiao Hung társaként itt is, ott is, győzött párosban.

Százötvenkét centis magasságát a távol-keleti versenyzőkre amúgy jellemző fürgeséggel kompenzálta, tudásának és hozzáállásának köszönhetően nyolc éven át vezette a világranglistát, és tizennyolc világbajnoki aranyat ütött össze. Hatalmas hazájában az elmúlt évszázad női sportolójának választották a törpeóriást.

1997-ben vonult vissza, de a tevékenységeit azóta is mélyen áthatja az olimpia mozgalom szelleme, pedig van már egy még fontosabb elfoglaltsága.

Amióta letette az ütőt, tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a NOB egykori moszkvai konferenciáján minden diplomácia érzékét (csinossá varázsolt megjelenés, tökéletes angol tudás) beleadta, hogy Pekingé legyen a 2008-as olimpia. 2004-ben az athéni játékokra igyekvő lánggal ő is futott egy kicsit Kínában - meg a hetvenhat centivel magasabb Jao Ming is.

Felsőfokú tanulmányaiban is az olimpia felé fordult; odahaza szerzett főiskolai szintű oklevelet, Nottinghamban diplomát, majd a Cambridge-i Egyetemen doktori kutatásokba kezdett a pekingi játékok marketingtevékenységéhez kapcsolódva.

A sportágból választott férjet magának Lin Zigang személyében, első gyermeküknek 2007-ben adott életet.