Évértékelés és az idei feladatok egyeztetése volt a fő témája az idei első MOA-tanácsülésnek
Január 26-án tartotta idei első ülését a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa, a Magyar Olimpiai Bizottság tanácstermében. A tanács értékelte az elmúlt évi munkáját, beszámolókat hallgatott meg, majd áttekintette az idei évre tervezett feladatait.
Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára köszöntötte néhány szóban a helyzet miatt kisebb létszámban megjelent tagokat, és az időközben más rendezvényről érkező Kulcsár Krisztián MOB-elnököt. Utána dr. Bukta Zsuzsanna, a MOA elnöke köszöntötte a tanács tagjait és a vendégeket. Sajnálatát fejezte ki, hogy az akadémiával nagyon jó munkakapcsolatot ápoló MOB-elnökkel ez az utolsó hivatalos találkozója a tanácstagoknak. Kulcsár Krisztián szeretettel üdvözölte a tanács tagjait. Néhány mondatban tájékoztatást adott az elmúlt és az előttünk álló MOB-közgyűlésről. Megköszönte a MOA tanácsának, hogy az elmúlt négy és fél évben ilyen eredményes lehetett az együttműködésünk. További jó munkát kívánt azzal együtt, hogy az új elnökkel is olyan jó kapcsolat ápoljon a MOA, mint vele, és segítse a leendő elnök munkáját olyan hatékonyan, mint az övét. Megköszönve Kulcsár Krisztiánnak az együtt végzett eredményes munkát, emlékül egy serleget adott át dr. Bukta Zsuzsanna és Győr Béla a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsa nevében. A MOB elnöke búcsúzóul köszönetét fejezte ki még egyszer az eredményes együttműködésért.
A következő napirendi pontokban Győr Béla szóban kiegészítette az írásban kiküldött 2021-es munka értékelését, a MOA által előző évben elvégzett munkákat és a 2022-es munkatervet. Valamennyi MOA-tanácstag kiegészítette az elhangzottakat, majd azokkal együtt elfogadta a 2021-es beszámolót és a 2022-es tervezett feladatokat.
Külön szó esett a személyesen megjelenni nem tudó Szijj Lilla tanácstag által lektorált, az akadémia olimpiai nevelési programjához készülő, fordítás alatt álló NOB-kiadványokról, az ahhoz kapcsolódó legfontosabb feladatokról. A magyar nyelvű szerkesztés már az utolsó fázisaiban van. A hozzá tartozó kerettanterv és a nyomdai munkálatok elkészülte után juthat el majd az anyag az érintett iskolákhoz. A tanács tagjai keresik a minél előbbi legjobb megoldást a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia saját erőből folytatásának lehetőségére.
A tanács tagjai bíznak benne, hogy az aktuális helyzet megengedi majd, hogy a tervezett időpontokban megrendezhessék a legfontosabb rendezvényeiket: a körök és az olimpiai iskolák vezetőinek értekezletét, az év első felében Kisbéren rendezendő, majd az év második felében, a még később kijelölendő helyszínű vándorgyűlést.
Az üléssel egyidőben a dr. Killyéni András, MOA-tanácstag által koordinált, kolozsvári médiacsapat megkezdte a Bay Béla-emlékfilm felvételeit a MOB másik tanácstermében, amit csütörtökön is folytattak a híres vívóedző olimpiai bajnok és érmes tanítványaival.
(MOB-MOA/GyB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés