Az olimpiai bajnok Risztov címvédésre készül a füredi világkupán
Szombaton délelőtt ismét Balatonfüreden rendezik meg a LEN Nyílt Vízi Európa-kupa 10 kilométeres versenysorozatának második fordulóját, amelynek középpontjába idén is a tavalyi győztes Risztov Éva, és a mögötte mindössze hat tizeddel elmaradó Olasz Anna párviadala kerülhet. Risztov szombaton is a saját elvárásának akar megfelelni, Olasz pedig újra szoros versenyt vívni az olimpiai bajnokkal.
A két hosszútávúszó idén egyszer már összemérte az erejét a portugál nyílt nemzetközi bajnokságon, az első helyet akkor az olimpiai bajnok Risztov érdemelte ki, de a különbség közte és az ifjúsági Eb-bronzérmes, valamint az 5 kilométeren EK-címvédő Olasz között ezúttal is csekélyke volt: 10 kilométer megtétele után egyetlen másodperc…
A balatoni „rangadót” mindketten az idei kontinensbajnokság felé vezető út fontos állomásának tekintik, de úgy vélekednek, hogy az igazán jó teljesítménnyel inkább augusztusban és Berlinben kell kirukkolniuk.
„Az európai hosszútávúszók közül mindenki az Európa-bajnokságra szeretné a legjobb formáját időzíteni, de az is igaz, hogy most szombaton a hazai pálya és a magyar közönség biztatása minden hazai válogatottnak plusz erőt fog kölcsönözni. Ez a motiváció sok energiát mozgósíthat, szóval biztos jó lesz a verseny" – nyilatkozta a londoni aranyérmes Risztov Éva a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.
Risztovtól április végén az EK első fordulójának izraeli erőpróbáján elképesztő versenybírói tévedés (a rajtszámok elnézése…) miatt egy megnyert versenyt vettek el, körülbelül egy hónappal később sikerült csattanós választ adnia Portugáliában.
„Félúton London és Rio de Janeiro között örömmel számolhatok be arról, hogy jó kis „csapatot” alkotunk Kovács Ritával, a debreceni edzőmmel, és ennek is köszönhetően a felkészülésem menetrend szerint halad előre. A nyílt vízi hosszútávúszás a külső tényezőknek erősen kitett versenyforma, ahol a víz hőfoka, máskor meg a sótartalma, a hullámzás, a szél, néha az úszósapka elvesztése mind-mind erősen befolyásoló tényező lehet, és ezzel még nem is mondtam el mindent, ami felboríthatja a számításokat. Éppen ezért vagyok úgy a versenyzéssel, hogy minden egyes teljesített próbatételt egy-egy ajándéknak tekintek, a sikereket pedig ráadásnak, amelyekhez jó adag szerencse is kell. Két éve Fortuna is segített nekem, tavaly viszont már nem. Most szombaton Balatonfüreden és aztán Berlinben az Európa-bajnokságon is elsősorban magamnak szeretnék megfelelni, a magam által meghatározott célt elérni, és nem mások elvárásainak megfelelni. Majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből.”
Olasz Anna nem tekinti visszavágónak a szombati EK versenyt, de úgy gondolja, hogy így is szoros versenyt tud vívni Risztovval. „Minden nemzetközi verseny egy újabb kihívás, amelynek eredménye igazolhatja az elvégzett munka hatékonyságát és növelheti az élen végzők önbizalmát – vette át a szót az Arizona State Egyetemen tanuló, pszichológia szakos Olasz Anna, aki az első tanévet záró vizsgákon jól megfelelt. "Éva és én is nyerni szeretnénk, ebből csak jó verseny jöhet ki.”
Tavaly az EK verseny minden résztvevője említést tett a Balaton 30 fokosra felmelegedett „forró” vízéről, amely csak tovább nehezítette az úszók egyébként sem könnyű dolgát.
„Számomra a 22-23 fokos víz jelenti az ideális közeget, és ahogy az előrejelzéseket látom, idén körülbelül pont ennyi is lesz. Nem úgy, mint néhány napja az angol nyílt bajnokságon, ahol sikerült győznöm, de táv közben kifejezetten fáztam.”
A szeptemberben a 21. születésnapjához érkező Olasz Anna a berlini kontinensversenyen érmes szeretne lenni, hogy aztán még lelkesebben és még nagyobb önbizalommal indulhasson neki a jövő évi világbajnokságnak, ami nem mellesleg a riói olimpia első kvalifikációs versenye lesz.
(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Kovács Anikó)
Keresés