Az olimpiai bajnok vívó Rajczy Imrére emlékeztek Szombathelyen
Születésének 109. évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok, dr. Rajczy Imre Szily János utcai szülőházánál. 1936-ban, a berlini olimpián kardcsapatban olimpiai bajnokságot nyert sportember Rasztovich Imre néven 1911. november 8-án a vasi megyeszékhelyen látta meg a napvilágot.
Az összejövetelen Gál László, a Halmay Egyesület elnöke idézte fel dr. Rajczy Imre emlékét, aki még az argentínai emigrációban is mindig szeretettel emlékezett Szombathelyre, és büszke volt magyarságára. A kalandos életút ismertetése során kiemelte az olimpiai bajnoki cím megszerzését és az 1937-es évet, mely dr. Rajczy Imre pályafutásának legnagyszerűbb évének tekinthető. Párizsban a kardcsapattal világbajnokságot nyert, kard egyéniben győzött a magyar bajnokságon, ami felért egy világbajnoki címmel és megnyerte San Remóban az Aranykard-versenyt, a döntőben a nagy rivális, olasz „fenomén” Pintont verte kiélezett csatában. Erre a győzelmére később büszkébb volt, mint olimpiai bajnoki címére. Ebben az évben ő állt a világranglista élén. 26 éves korára minden álma valóra vált: Európa-, világ- és olimpiai bajnok lett. Pályafutását több magasrangú kitüntetéssel ismerték el.
Gál László beszélt az egyesület Rajczy családdal ápolt kiváló kapcsolatáról is. A szülőházon elhelyezett emléktábla avatásán 2001-ben dr. Rajczy Imre fia, az akkor Brazíliában élő Americo Rajczy is részt vett. Az olimpiai bajnok kardvívó Katalin lánya pedig férjével és fiával már két alkalommal is ellátogatott Szombathelyre a távoli Argentínából. Az egyesület tisztelete jeléül egyik díját Rajczy Imréről nevezte el.
A megemlékezés végén az egyesület nevében Mittli Ödön és Halmosi Zoltán elnökségi tagok koszorút helyeztek el a szülőház falán lévő emléktáblán.
(MOA/Halmay Egyesület, fotó: Szakály Ferenc)
Keresés