Az olimpiai család is gyászolja Monspart Saroltát
Hosszan tartó súlyos betegség után, április 24-én reggel elhunyt Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, a Magyar Olimpiai Bizottság korábban szabadidősportért felelős alelnöke. A Nemzet Sportolója sokat tett az olimpiai mozgalomért, haláláig tagja volt a MOB Nők a Sportban, majd Esélyegyenlőségi Bizottságának. A szabadidősport egyik legjelentősebb hazai népszerűsítője, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja 76 esztendős volt.
Monspart Sarolta 1944. november 17-én született Budapesten. A futással, tájékozódási futásal komolyabban 1960-ban, a Budapesti Pedagógus sportolójaként kezdett foglalkozni. Később átigazolt a Budapesti Spartacusba, sífutásban pedig a Vasas SC-ben lett sikeres.
Sportolóként 34-szeres tájfutó magyar bajnok, sífutásban hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon a magyar váltóval ezüstérmes, 1972-ben első magyarként övé az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmes ismét a váltóval. Maratonfutásban 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban; három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt. 1976-ban első nem skandinávként megnyerte a svédországi ötnapos tájfutóversenyt, az O-Ringent. Versenyzői karrierjének 1978-ban egy kullancscsípésből eredő betegség vetett véget.
Az ELTE-n matematika-fizika szakon végzett, majd a TF-en szakedzői és sportszervezői diplomát is szerzett. 1989-től mesteredző.
Sportvezetőként 1980 és 1990 között a magyar tájfutó-válogatott szövetségi kapitánya, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagja. MOB-tagként, elnökségi tagként 2012 és 2014 között a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős alelnöke. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke. Több cikluson keresztül, egészen haláláig tagja a MOB Nők a Sportban, 2021-től új elnevezéssel Esélyegyenlőségi Bizottságának.
Pályafutását több alkalommal elismerték. Kitüntették a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany-fokozatával, Kiváló és Érdemes Sportoló, megkapta a köztársaság elnökének érdemérme kitüntetést, 2010-ben pedig Prima-díjat vehetett át. 2012-ben MOB Nők sportjáért-különdíjat, 2014-ben szabadidősport kategória MOB Fair Play-díjat kapott. Kerek egy esztendővel ezelőtt, 2020 áprilisában választották meg hivatalosan is a Nemzet Sportolói közé.
Több kiadvány szerzője, társszerzője; számtalan futással, szabadidősporttal kapcsolatos előadást jegyez.
2014-ben, 70. születésnapján készült interjúban azt mondta: „A sport mindenkié, és az okos embernek a sport a temetőig tart..."
Monspart Saroltát az olimpiai család is gyászolja, a Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki családjának, a futók, szabadidősportolók népes közösségének.
Isten veled, Saci néni!
(MOB; fotó: MTI, MOB)
Keresés