Az olimpiák hőseiről szólt a sikátori konferencia
A rendező, Zsivótzky Gyuláról elnevezett olimpiai kör tagjai és vendégei, köztük visszatérő és új neves előadók, ezúttal is a helyi kultúrházban gyülekeztek október 2-án az immár negyedik sikátori olimpiatörténeti konferenciára, ahol a kivetített képekről – az idei (tavalyról „áthozott”) témához illően – Tokió aranyérmüket ünneplő magyar győztesei mosolyogtak a résztvevőkre. A hat bajnoki cím felidézésénél keresve sem lehetett volna jobb indítást találni az olimpiák hőseire emlékező összejövetelnek.
Az egy év kihagyás után megrendezett fórum a kör elnőkének, dr. Printz János Károlynak és Horváth Miklósnak, a bakonyszéli falu alpolgármesterének köszöntőjével kezdődött, majd dr. Udvardi Erzsébet, az egyesület alelnöke nyitotta meg a tanácskozást. A résztvevők az ülés elején megemlékeztek a kör névadójáról, Zsivótzky Gyuláról, halálának szeptember 29-i évfordulójáról.
Az egész napos program hangulatát most is dr. Kertész István professzor színes előadása alapozta meg, aki sztorikkal fűszerezve idézte fel az ókori játékok nagy egyéniségeinek küzdelmeit, tetteit és sikereit.
Az ókori olümpiai versenyekről hiányzó hölgyek újkori kihívásait és szereplését vette górcső alá dr. Bukta Zsuzsanna, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) elnöke és dr. Szikora Katalin, a MOA tanácsának tagja. Mindkét előadó egy-egy olyan magyar sportolónő (a világbajnok korcsolyázó, Kronberger Lili és az olimpiai pontszerző tőrvívó, Tary Gizella) pályájára külön is kitért, akik olimpiai érmet ugyan nem szereztek, de példás életútjukkal a magyar sport jeles személyiségei voltak.
A délelőtti program „katonásan” zárult. Győr Béla, a MOA főtitkára a katonaolimpikonok tokiói szereplését méltatta, dr. Szakály Sándor professzor, a MOA alelnöke a honvédelem és a sport szoros kapcsolatát fejtette ki nagy ívű történeti visszatekintéssel.
Az előadások sorát délután dr. Killyéni András, a MOA tanácsának egyik legfrissebb tagja folytatta, aki Kolozsvárról érkezett Sikátorra, és az erdélyi magyar sportolók olimpiai szerepléséről beszélt, sok-sok információval gazdagítva a hallgatóságot.
A sikátori konferenciákon lassan hagyományossá válnak Papp Győző helyben készített izgalmas interjúi. A megyei lap, a Kisalföld sportrovatának vezetője ezúttal Murányi Károlyt, az olimpiai emlékek (aláírások, fényképek) ismert győri gyűjtőjét szólaltatta meg, aki bemutatta nála lévő féltett kincseinek néhány darabját.
A rendezvényen szót kapott a szervező dr. Printz János Károly, a Zsivótzky-kör elnöke és a MOA tanácsának tagja is, aki ábrákkal kísérve ismertette a magyar olimpiai sikerek főbb adatait, az olimpiai mozgalmat ezzel összefüggésben jellemző számsorokkal és grafikonokkal együtt.
A résztvevők nagy érdeklődéssel és aktivitással fogadták a kedvenc olimpiai hősök megválasztásának és bemutatásának interaktív programját, amelyhez mindenki három-három név előzetes megjelölésével járulhatott hozzá. Legnépszerűbb bajnokaink közül a kör névadójától, más nagy elődöktől Szilágyi Áronig sok kiváló olimpikon kapott jelölést. A hősök kiválasztását nemcsak az aranyérmeik, érmeik száma motiválta. Szikora tanárnő például az 1984. évi Los-Angeles-i olimpiára kvalifikáló, de oda el nem jutó magyar női kosárlabdacsapat hősiességét emelte ki.
Hristodoulou Konstantinos, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának elnöke az olimpiai mozgalom görög-magyar összefüggéseiről, a sport, az olimpiák görög, magyar, valamint mindkét nemzetet egyaránt képviselő nagy egyéniségeiről beszélt.
Örömmel lehet nyugtázni, hogy a „csöppnyi” faluban megrendezett negyedik olimpiatörténeti konferencia is teljesítette célkitűzéseit, amelyhez „keretes szerkezetben” Kertész tanár úr egyik Olümpiába tett útjáról szóló vetítés is hozzájárult, amikor is olimpiai bajnokaink egy csoportját kalauzolta végig az ókori játékok helyszínén.
A nap ünnepi mozzanatai közé tartozott a konferencia résztvevőinek gratulációja dr. Kertész István Magyar Érdemrend tisztikeresztjéhez és dr. Szakály Sándor március 15-én adományozott Széchenyi-díjához. A magas elismerést jelentő kitüntetéseket a Magyar Tudományos Akadémia mindkét doktora az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmával vehette át.
(MOA/PJK; fotó: MOB/VF)
Keresés