Az öttusa kikerülhet az olimpiai sportágak közül
A NOB előterjesztést tesz arra, mely sportág kerüljön ki a 2020-as játékok programjából, és melyiket vegyék fel helyette.
A 2016-os riói olimpiára felvett rögbi és golf nem lehet kieső, ugyanakkor az a sportág, amelyet kiválaszt a végrehajtó bizottság a február 12-13-i, lausanne-i ülésén, automatikusan csatlakozik a hét jelentkezőhöz, melyek közül egy kerülhet be a 2020-as programba a testület május végi, szentpétervári javaslata alapján.
A hét pályázó a vusu - az ősi kínai harcművészet - sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő baseball és softball, amely immár közösen próbálkozik a visszajutással. A brit hírügynökség értesülése szerint több sportág helyzete bizonytalan, a leggyakrabban az öttusát és a tekvondót említik.
Utóbbit, a koreai küzdősportot a japán karate egyik kevésbé népszerű alternatívájának tartják sokan, míg az öttusával kapcsolatban korábban - amikor mint lehetséges kiejtendő sportág ugyancsak képbe került - azt hozták fel, hogy világviszonylatban kevesen űzik és meglehetősen összetett, nehezen követhető.
A hazai sikersportok közé tartozó öttusa eddig sikeresen lobbizott. A versenyeket jó ideje már egyetlen nap alatt bonyolítják le, a legutóbbi ötkarikás programrevízió óta pedig megjelent a lézeres lövészettel kombinált futószám, sőt már újabb terv is körvonalazódott: a 2016-os játékokon egy helyszínen, öttusastadionban lennének a versenyszámok, melyeket nézőként egy székből végig lehetne követni.
"Mi öttusaberkekben abban a hitben vagyunk, hogy nyugodtak lehetünk a sportág olimpiai jövőjét illetően, de persze semmit sem lehet biztosra venni - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
- Nyilvánvalóan több sportágat említenek a veszélyeztetettek körében, ezek egyike csak az öttusa, részben azért, mert sokan nem tudják, milyen a beágyazottsága. Mihozzánk egyébként nem jutottak el olyan hírek, amelyek miatt aggódnunk kellene."
Megszólalt a témában Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség elnöke is, aki közölte, hogy nem akar vitába bonyolódni az öttusa olimpiai jövőjével kapcsolatban, a szövetség vezérkara csak a saját sportágára összpontosít. „Modernizáltuk az öttusát, előálltunk számos újítással, így például a londoni olimpián a lézerpisztolyos lövészettel” - mondta.
A német sportvezető utalt arra, hogy az öttusát a modernkori játékok atyja, Pierre de Coubertin alkotta meg, de a fejlesztések nyomán ma is van létjogosultsága. „Bizalommal tekintünk a jövőbe. Úgy véljük, a NOB annak alapján fog dönteni, amit elértünk. Mi nemcsak beszélünk, teljesítünk is” - tette hozzá.
A NOB végrehajtó bizottság álláspontjáról a közgyűlés szavaz szeptemberben, Buenos Airesben. Akkor és ott jelölik majd ki a bő hét év múlva esedékes olimpia rendezőjét is.
(Forrás: MTI)
Keresés